Hiába vannak a nagy elhatározások, ha nem lehet megfelelően kivitelezni őket. Az elmúlt hónaphoz képest sajnos nem történt annyi minden, mint amit terveztem, de a február könyörtelenül elmúlt és ígéretemhez híven számot adok a fontosabb eseményekről. Azt hiszem most kicsit felborítom a sorrendet, és arról írok amivel foglalkoztam, hiszen arról felesleges írnom, hogy mivel nem, mert azzal tele lesz a blog :)
- openSUSE Heti Hírmondó. A projekt még mindig él, ami kisebb csoda a szememben. A héten jelent meg a 9. (61.) kiadás.
- Mozilla közösségi oldal. Ez az oldal sokkal lassabban készült el, mint ahogy az gondoltam volna. Azt hittem, hogy ott a Wordpress, ott a sablon és csak összepattintjuk az egészet. Ezzel szemben a sablon használhatatlan volt, én meg nem ismertem annyira Wordpress azon részeit, amiket használni kellett volna, padig már nem tudom hány éve boldogítjuk egymást. Mindenképpen tanulságos volt és persze András is odatette magát rendesen. Nagyot lendített az ügyön, hogy a FOSDEM-en két napot folyamatosan ezen tudtunk dolgozni. Büszke vagyok erre az oldalra és jobban szeretek oda bloggolni, mint ide :)
- hunspell. Végre az openSUSÉ-nál is úgy gondolják, hogy van értelme ennek a hunspell dolognak, egyre több szavazat érkezik a funkcióra, sajnos félő, hogy úgy upscope-olják az ötletet, hogy a megvalósítás nehezkes lesz. Az mindenképpen öröm, hogy lesz valami.
Így merült fel az a kérdés is, hogy szükség van egy hunspell információs oldalra is,a mely inkább fejlesztőknek segít integrálni a hunspellt az alkalmazásaikba. Jelenleg nincs egy ilyen összefogó oldal, pedig nagy szükség lenne rá. - dokumentáció. Azt hiszem a dokumentáció az egyik húzótörténet ebben a hónapban. Ugyanis megjelent a régen várt SLED10SP2 dokumentációs csomag, amely 1700 oldal magyar nyelvű dokumentációt tartalmaz.
Másik fontos lépés, hogy az openSUSE 11.1 telepítési kézikönyv beta státuszba került (kb. 700 oldal). Rengeteg javítás került ebbe a dokumentumba, amelyből jelenleg a magyar képernyőképek hiányoznak. - xfce. Ha minden igaz Keresztes Ákos foglalkozik ezzel a jövőben… magamtól ki is húzom :)
- blog. Egyre több ötletem van ezzel kapcsolatban. majd egyszer talán meg is valósítom :)
- és ami kimaradt. opensuse.hu, mozilla súgó, sumo, openscope, gnome.hu, openoffice.hu hunspell.hu(?) openride, wiki
- korábban elkészült. amo: nem én csináltam, készem is lett, András karbantartja. suse studio: itt kiveséztem, amit lehet, még egy előadást tervezek ebből valamelyik new technology meetup-on.
Sajnos az egész hónapra rányomta a bélyegét, hogy folyamatosan betegeskedtem, és ebből még nem tudtam kikeveredni. Azonban van megin pár félkész bejegyzésem a magyar orvoslásról :)
Remélem márciusban jobb lesz a helyzet és addig nem alakul át ez a blog hírlevéllé.



egy hozzászólás
na de ennyire?