A nagy év eleji elhatározások sokszor fulladnak ki az első hét, jobb esetben az első hónap végére. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni és ennek talán a legjobb módja, hogy havonta készítek egy jelentést a dolgok állásáról. Így nyilvánosan is lehülyézhetem magam és arra sarkkal, hogy a vánszorgást is menetelésnek tudjam feltüntetni. Nézzük hát, mi történt a nagy lelkesedéssel íródott bejegyzés óta.
- opensuse heti hírmondó. Legnagyobb meglepetésemre ez a projekt még nem fulladt ki, vagyis készítem a heti összefoglalókat, és a jövő héten jelenik meg az 57. szám, ami a magyar időszámítás szerint az 5. A dolgokhoz való sajátos hozzáállásomnak köszönhetően, a marketing csapatban töltött rövid idő alatt megismertettem a tagokkal, a Weekly News Light fogalmát, amit azóta lelkesen használnak az olyan időszűkében lévő emberkék, mint én. Javaslatomra egy új design jelent meg a Weekly News-ban, amelyről az elmúlt számban a szerkesztő meg is emlékezett, és köszönetet mondott, a “magyar fordítónak”. Emellett elindultam a Weekly News Logopályázatán. Munkám sokaknak tetszik, de jelenleg a jogi nyilatkozatokra várnak, hogy ennyire elcsúfítható-e egy hivatalos logo, mint ahogy azt én tettem.
- opensuse.hu. Az openSUSE hírmondó az előszobája ennek a projektnek, de tényleg készül. Az alapinfrastruktúrát felhúztam, a design is kezd összeállni, lehet, hogy találtam egy szerkesztőtársat (egy másik, pedig elutasította kérésemet) és azt hiszem, hogy a következő havi jelentésben már azt mondhatom, hogy az oldal fut és szalad és frissíteni is tudom megfelelő ütemben.
- wiki. Na itt nem történt semmi. Illetve ez sem teljesen igaz, mert készítettem egy vázlatos tervet az oldal kapcsán, de aztán elsodort a többi projekt. Ezt inkább márciusra szeretném beütemezni, bár a dokumentáció kapcsán voltak már rekonstrukciós lépések.
- hunspell. Nem vagyok fejlesztő. Ez azt is jelenti, hogy én csak beszélni tudok egy problémáról, de megoldani magam képtelen vagyok rá. Ezért mást nem tehetek, minthogy hangot adok elképzeléseimnek. Ezt legutóbb is megtettem az openFATE oldalon is. Ha jön valaki segíteni, a csomagokhoz patcheket adni és mindazt megtenni, amiről én csak beszélni tudok, annak minden támogatást megadok, amit tudok. Ennél többet úgy érzem, nem tehetek.
- dokumentáció. Azt hiszem ebben a kérdésben is sikerült felmutatni dolgokat. Két nagyon fontos dokumentum kanyarodik a célegyenesbe: az egyik az SLED10SP2 Deployment Guide, a maga 900+ oldalával. Ezzel olyan régen dolgozom és a SLED11 megjelenése olyan közel van, hogy egyszerűen értelmetlen lett volna tovább húzni és átolvasgatni. Szóval ez hamarosan letölthető lesz. Bizonyos vagyok benne, hogy tele van hibával, de talán egy nagyon fontos lépés indult meg ezzel. Többek között az, hogy van egy alpha állapotú openSUSE 11.1 Reference könyv, amit a közösség segítségével szeretnék csiszolni. Ez az ötlet nem bizonyult rossznak, hiszen rengeteg hibabejelentés érkezett, amit folyamatosan, felváltva javítottunk a fordítóval és hamarosan kijön a beta verzió. Mostantól a képernyőképekre kell fektetni a hangsúlyt, de azt hiszem az is rendben lesz és egy hónap múlva már abban tetszeleghetek, hogy ez a feladat is letudva. Ehhez természetesen az átolvasók hadának további segítsége szükséges.
- suse studio. Ismerkedünk egymással és el is készült az egyik ügyfélnek egy pendrive-verzió, teljesen testre szabva (végső simításokat Ervin végezte, thx!), és nagyon elégedett vagyok vele. Van még reszelni való a Studión, de nagyon jó lesz ez…
- lokalizáció. Ez halad kéremszépen. Maques-nek köszönhetően azonnal értesülök minden mocskos svn trükkről, amit a fordítók ellen tesznek, sőt a beépített embereim is előbb elküldik nekem az új pot fájlokat, minthogy azok az SVN-be érnének, mert tudják, hogy nincs értelmi titkolózni… ez nagyon jó :)
- mozilla súgó. Na ide tessék ütni, nem haladt tovább az ügy. Nincs mentségem, de jövő hónapban remélem máshogy lesz ez…
- sumo. Itt végeztem pár tesztet, de most mozgásban a sumo a folyamatos frissítések és reszelések miatt. Elkezdtem átnézni az új dolgokat benne és annyi világos, hogy más szemléletben kell nekiállni, mint ahogyan azt gondoltam. Szóval ez sem haladt, bárhogy is próbálom szépíteni a helyzetet.
- mozilla közösségi oldal.Hát kérem szépen a tesztoldal elkészült. A design nem áll sehogy, mert nem tudtam eldönteni, hogy várjunk-e a kintiekre, vagy fejezzem be én. Az új oldal telepítve van és pár perce néztem, hogy András 150 bejegyzést késíztett már. Ez a projekt már csak a tehetetlenségénél fogva is célba fog érni. András legalábbis biztosan ütni fog, hogy haladjon. Jövő hónapban egy új oldal köszönti a Mozilla-rajongókat.
- amo. András nekiállt és befejezte. Ez egyszerűen kész van, főleg azért, mert én semmit nem tettem benne :) Hatalmas Well done! Andrásnak.
- openscope. Itt történtek dolgok és nem is. Andrással, illetve Gáborral elkezdtünk egy alapszabványt készíteni a fordításokról, de közel nincs kész. Az pedig várat magára, hogy rendet tegyek a közösségi életben, de április fele talán új szelek fújnak az openscope tájékán. Sinais pedig bejelentette, hogy februárban befejezik a befejezhetetlent és lesz valami nagyon lélegzetelállító dokog. Kérem mindenki fojtsa vissza a lélegzetét… én ezt teszem.
- openride. Mit is mondtam a múltkor? Hogy a projekt halott? Nos igen, azonban egy rövid levelezés vmiklóssal új értelmet adott legalább a szónak. Ha rajta múlik, akkor valami nagyszerű lesz itt, ha rajtam, akkor semmi. Bízzunk benne, hogy ez egész rajta múlik :)
- gnome.Célegyenesben vagyunk. Az oldal bétában a végleges helyén. Pár apróságot kell még befejeznem, de tulajdonképpen készen van. Ha a tartalomban is megegyeznek a szerkesztők, akkor hamarosan ez is elindul
- wordpress. Semmit sem csináltam :(
- xfce. Semmit sem csináltam :(
- blog. Semmit sem csináltam :( , bár a tartalmon kicsit látszik, hogy változik és remélem jobb irányba. Bár még mindig nincs lelkierőm igazából megmondani a véleményemet, projektekről, projekttagokról, de talán ezen gátlásaimat is le fogom vetkőzni és rohamosan fognak leiratkozni az RSS-ről az emberek… mégis úgy érzem lesz mit kimondanom és lesz mivel szembesíteni az embereket. A fejlesztések, amiket meg szeretnék lépni még sehol, de hamarosan… ja… és teljes lett az RSS, remélem ennek is többen örülnek.
- …és semmi más. Megfogadtam, hogy semmi mással nem fogok foglalkozni, csak a fenti témákkal. Nos… még ezt sem tudom tartani… A hunetkft jóvoltából szabad kezet kaptam az openoffice.hu átalakítására. (Ezúton köszönöm nekik.) Az mindenképpen jó, hogy Andrással dolgozhatom ebben is, a másik, hogy a pólus nélküli vagy közel egypólusú FLOSS webtartalomról kicsit átpolarizáljuk talán az életet és megmutatjuk, hogy van élet a hup-on túl. Erre lesz jó, a gnome.hu, az opensuse.hu, a mozilla.fsf.hu és az openoffice.hu. Ha még valami feladatot elvállalnék, akkor szóljatok rám, mert ha lesz ilyen az már veszélyeztetni fogja a többi projektet, amit persze senki sem szeretne… ugye? :)



5 hozzászólás
Jó ez a lista, lehet, hogy én is csinálok, mert talán jobban haladok majd a saját dolgaimmal.
Kicsit aggódtam, hogy hogyan fog Neked beleférni, amit magadra vállaltál, de majd megoldod…
Sok sikert mindegyikhez!
Szerintem jól állsz (állunk). A vállalásokba mindig bele kell kalkulálni a tőlünk független tényezőket is, úgy reálisabb becslés adható a befejezés idejére. Pl. hiába lett kész az AMO január 5-re, ha csak 29-én tették ki, és addig nem rajtam múlott a sorsa. Az ilyen kényszerű várakozások lelohaszthatják a lelkesedést, de a lényeg, hogy ne tévesszük szem elől a célt, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és jönni fognak az eredmények.
Az opensuse.hu szerkesztés miből állna?
Szívesen besegítenék, csak az a gondom, hogy van, hogy egy hónapig el vagyok havazva, aztán hirtelen akár egész napokat is el tudok tölteni a hobbi dolgaimmal, aztán megint egy projekt, megint csönd, és így tovább…
adosztal: ez nem gond, itt nem főállású embereket keresek, hanem akik szívesen írnának, ha kedvük tartja bármiről, ami openSUSE… tudom, hogy már össze kellett volna tennem az oldalt, de nem volt erőm hozzá…
Oké, szólj, ha lesz tennivaló (itt, a levlistán vagy sima mailben).