Többen kérdezték tőlem, hogy ez az új bejelentés, amely éppen születésnapomra esett, miről is szól. Ezért megpróbálom röviden összefoglalni.
Arról már sokan, sok helyen írtak, hogy 2006-ban a Novell és a Microsoft együttműködési megállapodást kötött. Akkoriban nagy vihart keltett ez a bejelentés és sokan nagy vehemenciával támadták a szerződő feleket. Mellesleg a mai napig nem tudok olyan tényről, amely szerint ez az egyezség negatívan befolyásolta volna a nyílt- vagy zárt forrású fejlesztéseken dolgozókat, projekteket vagy ügyfeleket, holott korábban az armageddon jeleit mindenki részletgazdagon ábrázolta ez ügyben.
A mostani bejelentés arról szól, hogy a 2006-ban aláírt megállapodás, amely – többek között – a SUSE Linux Enterprise Server és a Microsoft Windows közötti szorosabb integráció, ha úgy tetszik, akkor a nyílt és a zárt forráskódú rendszerek közötti integráció.
Ennek a megállapodásnak volt egy része, amelyekben az szerepelt, hogy a Microsoft SUSE Linux Enterprise Servereket vesz, amelyeket ügyfeleinek adja. Ez az elmúlt két év során időarányosan “elfogyott” (2 év alatt az 5 évre szánt csomag 65%-a került ügyfelekhez) és ezért újabb 100 millió dollár értékben vásárol a Microsoft. Véleményem szerint ez nem feltétlenül csak új ügyfeleknek fog szólni, hanem olyanoknak is, akik már kaptak, hiszen az előző körben ha jól emlékszem 1 éves maintance-t tartalmazott a csomag, a mostani viszont 3 évest.
Felmerül a kérdés, hogy van-e valamilyen technológiai hozadéka ennek a mostani kiegészítésnek. De azt kell mondjam, hogy nincs. Az eredeti menetrend szerint tovább folynak a fejlesztések a közös interoplab-ban a virtualizáció, rendszerfelügyeletek, személyazonosság-föderáció és a dokumentumformátum kompatibilitásának témakörében. Természetesen ezen felül is van technológiai együttműködés a Microsofttal. Ilyen a Moonlight, az UIA implementálása Linux alá, de ezek nem részei a szerződésnek.
Többen tévesen azt gondolták, hogy ez a módosítás megnyújtja a szerződést, azonban közel sem erről van szó, a szerződés lejárata továbbra is 2012. január.


