június 5., 2008 – 15:23
0 / 1,345

Elérhető az SLE10SP2 változata. Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy na jó, de mi van benne? Megpróbálom röviden összefoglalni. Természetesen ez a lista elnagyolt, további részletek a SLES10SP2 és a SLED10SP2 csomaglistában olvasható. Fontos megjegyezni, hogy a SLERT-hez még nem érhatő el az SP2.

Az SP (Service Pack) lényege, hogy meghatározott ciklikus kiadásonként, konszolidált formában jelenjen meg és tartalmazza a rendszerek biztonságos futtatásához szükséges javításokat és fejlesztéseket. Ezen felül tartalmaz olyan fejlesztéseket, amely nem sérti az ISV (Independent Software Vendor) tanúsítványokat. Persze vannak esetek, amikor ez nem lehetséges. Ilyenkor a Novell már a fejlesztés során bevonja az ISV-ket, hogy ne legyen kiesés a tanúsítványok folytonosságában. Természetesen ez a verzió is, az előzőekhez hasonlóan GPL alatt jelenik meg, ami többek azt jelenti, hogy a forráskód elérhető.

Alapvetően az SP2 tartalmaz minden a 2.6-os kernelhez és a 2006. júliusban megjelent kiadás minden komponenséhez eddig kiadott biztonsági javítást, valamint az ebben az időszakban kiadott PTF-eket (Problem Temporary Fixes). A kiadás ugyanakkor számos új hardvertámogatást is tartalmaz háttértárolókhoz, audio- és grafikus eszközökhöz.

Virtualizáció

  • frissítés: Xen 3.2, amely vendég operációs rendszerként támogatja Microsoft Windows Server 2008 többprocesszoros futtatását
  • frissítés: virt-manager, amely egy grafikus felület a Xen-hez.
  • frissítés: libvirt programkönyvtár v0.4.0, MDNS és NUMA támogatással
  • újdonság: gtk-vnc és virt-viewer

Biztonság

  • frissítés: AppArmor
  • újdonság: strongswan 4.1.10 – nyílt forráskódú IPsec-alapú VPN-megoldás
  • újdonság: SGS Thompson ujjlenyomat-olvasó kezelése, yast2 modullal
  • újdonság: pam_faildelay
  • újdonság: Evolution kerberos támogatás

Felügyelet, telepítés és szolgáltatások

  • újdonság: Subscription Management Tool –, amelynek segítségével kialakítható egy csomagfrissítő-rendszer, amely proxy/tűzfal mögött lévő kiszolgálók frissítését hivatott ellátni. Ez természetesen integrált a Novell Custumer Centerrel.
  • újdonság: YaST2
    • iSNS támogatás az iSCSI modulhoz
    • ext3 – online partícióátméretezés, a root partíción is
    • python kötés
    • SGS Thompson ujjlenyomat-olvasó modul
    • kdump modul, amellyel hálózaton keresztül lehet kernel dumpot készíteni
  • újdonság: AutoYaST iSCSI támogatás
  • újdonság: NFS lehet root partíció
  • újdonság: boot option-ben beállítható raw device maximális száma 65536 lehet
  • frissítés: carsh utility frissítve 4.0.4.10-4.8-ra és a támogatott CPU-k száma 16384
  • frissítés: iprutils 2.2.9
  • frissítés: heartbeat 2.1.3
  • frissítés: OCFS2 tools
  • frissítés: xfsdump 2.2.46, xfsprog 2.9.4
  • frissítés: reiserfs 3.6.19

Munkaállomás oldali komponensek

  • OpenOffice.org 2.4 Novell Edition: form input támogatás, VBA továbbfejlesztés, Office Open XML támogatás
  • Active Directory integráció
    • Időszinkronizáció AD környezettel
    • GSS-TSIG

hálózati szolgáltatások

  • radio frequency kill switch detection
  • +G- és UMTS-támogatás

Hardvertámogatás

  • Hálózati meghajtók
    • újdonság: ipw3945, iwlwifi, mac80211, bnx2x 10gb, xgbe, igb, Chelsio, Myricom
    • frissítés: Realtek r8169, IPv6 stack, tg3, bnx2, e1000, netxen, qla3xxx, s2io
  • Tárolómeghajtók
    • frissítés: qla2xxx, qla4xxx, megaraid, megaraid_sas, 3w-9xxx, 3w-xxxx, aic7xxx, aic94xx, aacraid, cciss, lpfc, fusion
  • Egyéb
    • újdonság: X11 az AMD Geode LX 2D-hez
    • frissítés: cifs, ocfs2, intel-i810, X11 radeon, XFS és DMAPI, Wacom
  • Processzortámogatás
    • újdonság: 845G, 855GM, 865G, 915G, 915GM, 945G, 945GM Intel lapkakészlet
    • újdonság: Santa Rosa lapkakészlek támogatása docking station-ben
    • újdonság: Intel WiFi Link 4965AGN firmware
    • frissítés: microcode_ctl

Egyéb

  • Firefox 2.0.0.14
  • K3b frissítés: Ogg Vorbis, MP+ audio, DVD-írás és CDDB támogatás
  • IPA-font támogatás

cimkék

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*