k:blog

Befejeztem végre ezt a könyvet. Lassan egy éve olvastam. Ennek egyrészről az az oka, hogy párhuzamosan sok könyvet olvasok, másrészről az idő mindig veszélyes tényező nálam, és a jó könyveket szeretem húzni és kiélvezni, mert sajnálom, ha elfogynak és vége lesz. Persze vannak olyanok, amelyeket nem olyan jók és azért olvasom őket lassan. De ez a könyv nagyon érdekes és egyben megrendítő, szomorú, de reménykeltő.

Nem nagyon lehet átfogóan írni róla, mert olyan sokrétű és az információtartalma hatalmas. Szerintem lényege nem maga a globalizáció, mint azt olyan sokan gondolják, hanem az információs társadalom hatása a gazdaságra és a társadalomra, amely egyrészt kiegyenlíti az erőviszonyokat, másrészt szakadékot képez. A lapos világ lehetőség és gátló tényező, felhasználható jóra és rosszra. Csak rajtunk, embereken függ, hogy hogyan lesz tovább. Sok mindent ki lehetne emelni, de mégis most én egyetlen részt idéznék belőle.

Éveken át kritizáltam a Microsoft egyes üzleti lépéseit és egy szót sem bántam meg abból, amit a cég bizonyos versenyellenes taktikáival kapcsolatban leírtam. De igen nagy hatással volt rám Gates személyes felelőségvállalása, hogy pénzt és energiát áldozott az elmaradottakra. Kétszer beszéltem Gatesszel, mindkétszer erről a kérdésről akart leginkább beszélni, és ez az a kérdés, amelyről a legszenvedélyesebben beszél.

- Senki nem áldoz a másik hárommilliárd emberre – mondja Gates. – Egy becslés szerint az Egyesült Államokban ma egy élet megmentése 5-6 millió dollárba kerül és erre hajlandó a társadalmunk áldozni. Az Egyesült Államokon kívül kevesebb, mint 100 dollárból meg lehet menteni egy életet. Vajon hányan hajlandók erre áldozni? Ha csak idő kérdése lenne, ha tudnánk, hogy húsz-harminc év múlva a többiek utolérnek minket, akkor örömmel lehetne kijelenteni, hogy a világ lapos. De az a valós helyzet, hogy ez a 3 milliárd ember csapdába rekedt, és talán soha nem jutnak be a jóra vivő körbe, nem lépnek be az oktatás, a jobb egészségügyi ellátás, a kapitalizmus, a jogrend és az anyagi gyarapodás útjára… Aggódom, hogy csak a világ egyik fele lapos, a másik nem és ez így maradhat.

- Vegyük például a maláriát! A betegséget szúnyogok terjesztik. Jelenleg ebben a betegségben hal meg a legtöbb anya a világon. Miközben jóformán senki sem hal meg maláriában a fejlett világban, a fejlődő világban évente egymillió ember halát okozza a kór – közülük hétszázezer gyerek, a legtöbbjük afrikai. Az utóbbi húsz évben a malária okozta halálozások száma megduplázódott , mert a szúnyogok ellenállóvá váltak számos maláriaellenes szerre, és a kereskedelmi érdekeltségű gyógyszergyárak nem invesztálnak sokat az új maláriaellenes vakcinák kifejlesztésére, mert megítélésük szerint ezeknek nincs nyereséges piacuk.

Tudom, sokan úgy gondolják, hogy Gates puszta tényével rombolóan hat és volt, amikor én is így gondoltam. Huszonévesként a lázadás alaptermészetünk része. Ma már nem kívánok lázadni, hanem tenni szeretnék és már nem tipornám el azokat, akik ennek gátjai. Mindenkinek érdemes újraértékelni bizonyos időközönként alapelveit, hogy vajon azok mennyire jók és mennyire idomulnak azokhoz a célokhoz, amelyeket magunk elé tűzünk. Ez nem a célok feladását jelenti, hanem az eszközök gondos megválasztását.

Ezeken a dolgokon érdemes elgondolkoznunk. Mennyire félrevihet a profitorientált gondolkodásmód és mennyire kettészakítja a világot. Jó érzés, hogy vannak, akik ebben segíteni akarnak és nagyszerű dolognak tartom mindazt, amit a Bill & Melinda Gates Foundation tesz.

Néha elgondolkodom, hogy melyen jó lenne, egy ilyen alapítványnak dolgozni és azt hinni, hogy fontos amit teszek, hogy a mindennapi harcoknak vannak eredményei és értelme. Ebből a szemszögből annyira érdektelen mindaz, amit teszek. Nem érzem azt, hogy amit teszek hatással lenne bármire is. Ez nem egy jó érzés és valószínűleg meg kellene végre békélnem azzal, hogy nem vagyok olyan ember, aki olyan képességek birtokosa, amely valamely globális cél elérését könnyíti meg emberiség számára. el kell fogadnom, hogy középszerűségem alkotta börtönöm határain belül kell leélnem életem.

Nem ide tartozik — vagy talán mégis, de azon is elgondolkodtam többször, hogy mi lenne ha megin Eric Schmidt lenne a CEO, ott ahol dolgozom. Amikor legutóbb így történt, remek dolgok történtek. Hogy lesz-e megint ilyen, azt senki nem tudja…