szeptember 24., 2007 – 23:29
16 / 2,709

többen már írtak arról, hogy milyen jó volt az sfd. én most kicsit a népszerűtlenséget magamévá téve nem állnék be ebbe a sorba. (ma amúgy is megtudtam a főnökömtől, hogy pesszimista alkat vagyok és csak a problémákat látom – de erről majd holnap).

előtte azonban beszéljünk arról, hogy miért olyan jó ez az egész… az sfd alapvetően egy nagyon jó kezdeményezés és még az sem baj, hogy szegeden van, de pár dolgon el kellene gondolkodni… és bízom benne senki nem fog megsértődni.

készülődés

amikor jelentkeztem az előadásra, akkor első körben visszadobtak, mert nem akarnak distrowart… fura, hogy az én személyem distrowart eredményezne, de amiről beszéltem az pont arról szólt, hogy a novell milyen dolgokat tesz, amelyek disztribúciófüggetlenek és az egész nyílt forrású közösségnek hasznára válik. megint felhívnám a figyelmet arra, hogy a disztrowart az emberek csinálják, nem a cégek. magunkba kell nézni és ott rendet rakni. a novellt nm kell szeretne, de érdemeit eltussolni olyan, mintha egy tükörszobában szembevakuznánk magunkat, majd mesélnénk arról, hogy alapvetően sötét van… de a végén „beverekedtem” magamat az előadók közé, ami nem kevés levélváltásba került.

hacktivity

nem tettem volna az sfd-t egy napra a hacktivityvel. bár a két esemény kicsit más jellegű, mégis a célközönség metszete tetemes lehet. emlékszem a novell sajtótájékoztatóit és rendezvényeit nagy körültekintéssel szervezik, hogy az újságírók és partnerek el tudjanak jönni, még olyan áron is, hogy felvállalják, hogy átteszik más időpontra.

20 perc

én nem szeretem a hosszú előadásokat, mert unalmasak. én már abban a korban vagyok, hogy a bugzillán kívül esetleg spielberg tud lekötni huzamosabb ideig. egy előadás legyen 10 perces, legyen tömör és lényegre törő, hogy alig várjam, hogy az előadás után lerohanjam az előadót, vagy jó barátomat a google-t és beleáshassam magam. legyen élvezetes, pörgős, hogyha lehet csak kapkodjam a fejem és ne kapjak levegőt… utána legyen 5 perc kérdés-felelek és jöjjön a következő. ez azért is fontos, mert az emberek jó része nem szegedi… én is holtfáradtan értem haza, később, mint számítottam, pedig nyomtam az öreglánynak rendesen… ha valaki csúszik, annak annyi, le kell állítani, elbukott… mellesleg előadás közben jó lenne látni, hogy hogyan állunk az idővel, mondjuk 5 perceként.

ellenőrzés

az előadásomat előre elkérték, hogy ellenőrizék, hogy remekül megy-e az előadógépen. ez remek ötlet volt, az előadásom minden verzióját át is küldtem, de érdemi technikai visszajelzést nem kaptam, ezért abban a hitben éltem, hogy minden rendben. ezzel szemben nem megfelelően jelent meg az előadásom, mert a gépen nem volt acroreader. nem tudom, hogy mások elküldték-e az előadásukat, de egy másik előadónk is volt baja vele… szóval erre oda kellene figyelni.

engem nagyon zavart, hogy az előadások alatt valakik folyamatosan és hangosan csevegnek a lenti előtérben, ami az akusztika csodájából adódóan a felső sorokban remekül hallatszott.

sok pozitívum

de most azt ne gondolja valaki, hogy egy rémálom volt az egész. nagyon értékeltem a pólót, amit kaptam, a palacsintát (emiatt megszegtem édességgel kapcsolatos elveimet), a wifi, a kontrollmonitor, a microport, a videofelvétel, az utazástámogatás (amit én visszautasítottam, mert nem lett volna arcom hozzá, hogy lenyúljak egy céget, amikor a novell úgyis fizeti nekem), és persze voltak nagyszerű előadók is, csak nekem hosszú volt….

most lehet utálni és ujjal mutogatni, hogy nekem semmi nem elég jó (ami egyébként igaz), de az építő szándékot tessék nézni… mert én már voltam rengeteg konferencián a világ számos sarkában, szóval, ezek ötletek voltak…

az előadásom pedig:

utitrásak

utamra elkisért maques, aki stílszerűen microsoft pólóban volt jelen, andrás, aki egy remek étterembe vitt minket, visszafele pedig csatlakozott phanatic is. így utólag nagyon jó volt az egész, de vasárnap éjjel lehet, hogy mást mondtam volna :)

sj beszámolója
phanatic beszámolója

16 hozzászólás

  • B.I.
    szeptember 25., 2007 — 8:16 | Permalink

    uniója -> metszete
    (bocs…)

  • szeptember 25., 2007 — 8:43 | Permalink

    jogos, kicsit befáradtam estére :)

  • gyu
    szeptember 25., 2007 — 10:08 | Permalink

    No, akkor vegyük sorba:
    - Miután tisztáztuk miről is van szó, és lecsapódott nekem is a dolog, megbeszéltük, hogy teljesen rendben. Még te magad is beismerted, hogy túlreagáltad: íme
    Szóval szerintem ezt a distrowar témát úgy lenne etikus felhozni, hogy nem kötöd az sfd-hez.
    - Az időpont szerencsétlenül alakult. Sőtt! Az eredeti http://softwarefreedomday.org/ felhívás alapján, már egy héttel korábban volt. De a többi szervező hozott egy döntést, hogy ekkor legyen, nekem meg akkor még nem volt rálátásom, hogy a nemzetközi, pontosan mikor van. De amikor a többi szervező is szabadidejében csinálja, stb. akkor ne várj olyan szintű szervezést, mint egy Novell sajtótájékoztató!
    - A 20perces rész… Nem az előadásokon csúsztunk meg, ha megfigyelted, hanem a szüneteket vettük szerencsétlenül rövidre! Az első szünet után lett egy óriási nagy csúszás…
    - Az ellenőrzésről pedig: Az egész hetem, minden délutánom ráment arra, hogy az ATI videókártyás laptopom összelőjem a Polycom nagyszerű videokonferenciaberendezésével. Első körben néhány délutánnyi egyéb a vidkonf eszközzel való szenvedés után majdnem feladtam, és úgy voltam vele, hogy akkor ha másképp nem alternatív rendszerről megy a vetíttés. Nem lettem volna népszerű. De könyörgöm! Gondolkodj! Szabad szoftverekről beszélünk, és összeállítasz egy olyan előadást, amit csak proprietrary szoftver képes rendesen megjeleníteni. Nekem meg közben a sok egyéb a laptoppal elintézendő cucc mellett ez épp kicsúszott az ellenőrzésem alól… Ha belenézel az archívumba, kértem másokat is, hozzanak laptopot, ne csak a sajátomra számíthassak. Aztán mivel csak a saját laptopomat tudtam mégis előkészíteni, ezért a saját laptopom volt egyben a router, a vidkonf eszköz routere is, policy based routeinggal, mert neki van egy az egyetem teljesen más területéhez tartozó saját fix IPcíme, amit egy tunnelen kell odazavarjak, de minden egyéb helyi wifis és közvetlen a switchbe csatlakozó embert meg helyből kell kiNAT-olni… (Na jó, az este végére rájöttem, hogy a túloldali tűzfalban elfelejtettem a vidkonf-hoz tartozó tartományt a tunnelbe küldeni, így a vidkonfos nehezítés idénre mondható főpróbának is :-( )
    Szerintem bárki, bármit szervezzen többet ér az, ha a problémák megoldására koncentrál rá, mint ha kiindulna abból, hogy minden tökéletes lesz, aztán meg ha bejön egy hiba értetlenül lehet állni előtte. Azt pedig nem mondhatod, hogy nem próbáltunk minden problémát ott helyben megoldani! Lehet, hogy csak a saját problémáidra figyeltél, de nekem ott ennél jóval több problémán kellett ott helyben, “instant” átlendítenem a dolgokat!

  • szeptember 25., 2007 — 10:18 | Permalink

    annyira vártam, hogy ez lesz belőle… :(

    sajnálom, hogy ennyit sikerült megértened abból amit írtam, majd akkor én is jól reagálok erre, ok?

  • gyu
    szeptember 25., 2007 — 11:08 | Permalink

    Mármint, hogy mi lesz belőle?

    Te leírtad a te nézőpontod. Én leírtam az enyémet.
    De te nem írtál olyat, ami valóban előrébblendítene. Vagy tényleg nem sikerült megértenem.

    Mellesleg… A másik előadónak, akinek baja volt az előadása megjelenésével, az slapic volt, aki aznap reggel küldte nekem el. Azt az otthoni gépemen indulás előtt megnéztem, hogy vmi. triviális baki van-e vele, és még ott rögtön meg is írtam neki, hogy igen van. Csak ő meg már nem olvasta. (De ő szét is tette a kezét, hogy szori, az ő hibája!)

    Szóval, lehet szurkálni, csak ha olyanokkal szurkálsz, aminek a szurkáláson kívül semmi értelme sincs (értsd.: minket sem visz előrébb a jobb szervezés felé), akkor ne várj a “szurkáért” köszönet.

  • szeptember 25., 2007 — 13:53 | Permalink

    szomorúan hallom, hogy nem volt építő jellegű az írásom, ez nyilván a terjengős előadásmódnak tudható be, ezért most egy rövidítettel jönnek elő, hátha…

    kérdés: volt-e egy napon a rendezvénnyel máshol hasonló célközönségnek tartott rendezvény?
    válasz: igen
    megoldás: körültekintőbben kell szervezni
    segédeszköz: google

    kérdés: volt-e csúszás az előadásoknál?
    válasz: igen
    megoldás: komolyan kell venni a kitalált időket, ezzel is megtiszteéve a hallgatóságot
    segédeszköz: óra

    kérdés: volt-e visszajelzés az előadóknak, hogy hol tart idővel?
    válasz: nem
    megoldás: valaki áll és felmutat kis táblát: „még 10 perc”, „még 5 perc”, „még 1 perc”
    segédeszköz: filctoll, papír, óra, ember

    kérdés: bekérték előre az előadásomat és meg lehetett jeleníteni az előadói gépen?
    válasz: bekérték, de nem lehetett
    megoldás: fel kell telepíteni az adott szoftvert, esetleg megkérdezni, hogy mi megy
    segédeszköz: apt

    kérdés: beszélgettek-e lent az előtérben hangosan zavarva az előadást?
    válasz: igen
    megoldás: szólni kell nekik…
    segédeszköz: ember

    valóban nem látni a sok 0 forintból megoldható ötletet? egyszerűen nem értem, hogy miért jó, hogy egymás térdét csapkodjuk, hogy milyen jók vagyunk, ha nem beszélünk a problémákról.

    a magyarázkodás jó dolog, de csak annyit lehet vele elérni, hogy semmit. amerre én járok-kelek senkit nem érdekel, hogy mi miért nem megy, csak az, hogy megy vagy nem.

    ezekbe a hibákba nem ez a rendezvény esik bele egyedül, hanem sok százezer dollárosok is, tehát CSAK odafigyelés kérdése.

  • Zsolt
    szeptember 25., 2007 — 14:03 | Permalink

    Hat, en ugy latom hogy Kemenczy Gabor elkuldte nektek a pdf-et, legalabb ranezhettetek volna, ha mar ti kertetek.. hogy erre nem volt idotok, az szerintem nem az o hibaja…
    a pozitivumokat is leirta, nekem, mint kivulallonak nem az jott le ebbol a blog hozzaszolasbol, hogy mennyire rossz volt a konferencia.

  • gyu
    szeptember 25., 2007 — 17:53 | Permalink

    Na jó, nézzük sorban:
    Problem: Körültekintés
    Javasolt mo.: Google
    Teszt: Beírtam 2007 szeptember 23, felületes vagyok, az első 100-at néztem csak meg, illetve próbáltam 2007 szeptember 23 rendezvény szavakkal is, ott sem láttam semmit, ami alapján gyanakodhattam volna. Még így utólag sem.
    Megj.: Azt, hogy hactivity is van, már csak az időpont meghirdetése után tudtam én is meg.
    Kérdés: Mondj ötleteket: hogy csinálják az összeegyeztetést a profik? Milyen kulcsszavakra kéne rákeressek a googleben, hogy ne ütközhessek semmivel?

    Problem: Csúszás az előadásokkal.
    Teszt: Nem emlékszem, hogy valamelyik előadó túllépte volna a tervezett időkeret. Te kire emlékszel, hogy többet beszélt a tervezettnél?
    Megj.: Mint írtam, szerintem a szünetekkel csúsztunk meg.

    Problem: Visszajelzés az előadónak az időről
    Teszt.: Nem volt már annyi ember, hogy erre jusson vki. Akit terveztem a kamerához ültetni, nem tudta vállalni (eü.), és nem jelezte vissza korábban, csak aznap reggel. Így Pete ült a kamerához, és Pete volt betervezve a visszajelzőembernek.
    Bukta!
    Magát a problémát beismerem. Itt igen. De ennyi embert tudtam idén motiválni. Hafy idén távol volt, csak az előkészületekben tudott segíteni. De ő folyamatosan rendelkezésre állt, és előre jelezte. Felróni neki sem lehet mit. És mivel nem szép dolog azon emberek névsorát felsorolni, akik utsó pillanatokban hagytak cserben, ezért ilyet senkivel nem tettem. Tartalékot meg már végképp nem tudtam ilyen feladatokra szervezni. Ennyien voltunk.

    Problem: A csak acroreaddel menő pdf-ed.
    Javasolt mo.: apt
    Teszt: te magad is láthattad, hogy az etch-nek még a non-free részéből is kivették.
    Alternatív javaslat?

    Problem: Hangos beszéd
    Javaslat: ember
    Teszt.: Első sorban ültem. Én nem hallottam. Nekem nem szóltál, és semmilyen módon nem is jeleztél, pedig forogtam előre hátra, igyekeztem mindenféle feedbackra fogékony lenni. Előadóéra, közönségére.
    Megj.: Hogyan szóljak az előtérben zajongóknak, ha nem tudok róla, hogy a hátsó sorban halltszik az előtérbeli zajongás? Nekem teljesen az a benyomásom alakult ki a teremről, hogy hoppá, milyen jó az akkusztika, mert nem hallatszik be a zaj. Másutt ültünk, másképp érzékeltük. De nem ismert problémát nem tudok megoldani!
    Mostmár tudom, hogy probléma. Erre leghamarabb csak jövőre tudok odafigyelni.
    Unalmas sztori: Ember talál hiba szoftverben. Ember fogja és full-disclosure.
    Unalmas sztori B verzióban: Ember talál hiba szoftverben. Ember visszajelzi a fejlesztőknek. Fejlesztők kiadják a javítást, mindenkinek javítva lesz, mielőtt full-disclosure-rá válna.
    Kérdés: emlékeztet ez a két unalmas sztori valamire?

    Nem eltussolni akarom a problémákat. Mint látod, írom is, egy-kettőre rá is bólintottam most. Csak a megoldási javaslataid nem mindenütt kivitelezhetőek.
    Nekem más szervezők jelezték, hogy sokan jelentkeztek, hogy jövőre segítenek szervezni. Várom őket! De annál jobban nehéz szét DoS-olni vmit, mikor jelzel, hogy jösz segíteni, és aztán meg eltünsz mint szürkeszamár a ködben… (Ez most nyilván nem rád vonatkozik, csak gondolom itt mindkettőnk véleménye meghallgatásra/olvasókra talál.)

    Zsoltnak: Ok. tény, megírta a pozitívumokat is. Csak a negítívumok megírásának az “ahogyanja” az, ami nekem amolyan szurkálódó támadásnak tűnt, és kevsébé építőnek. De ugye már a disztrowar-os dolgon is látszik, hogy különbözőképp gondolkodunk Kálmánnal (megj.: én tisztelem annyira, és tudom a nevét!)
    De lehet tisztázni a félreértéseket!
    Más úgy fogalmazni, hogy a “sajnos a szervezőknek nem sikerült bizonyos problémákat megoldani” (mondjuk erőforráshiány miatt), meg más úgy fogalmazni, hogy a megfogalmazás a szervezést hibáztatja. (pl.: “…de egy másik előadónk is volt baja vele… szóval erre oda kellene figyelni.”)

    De még egy sztorit mesélnék. Igérem unalmas lesz ez is. Kb. középiskolás koromban volt egy olyan hibám, hogy rendszeresen szerettem megmondani, hogy ezt így vagy úgy kéne csinálnia valakinek. Aztán egyszercsak a fizikatanárom ezt úgy reagálta le, hogy “ne verjem más farkát a csalánba!”
    (Gyanítom azóta se nőttem ki teljesen ezt a hibámat, de azóta igyekszem nem csak “más farkát a csalánba verni”, hanem …)

  • szeptember 25., 2007 — 18:17 | Permalink

    konferenciaütközés: első körben azt mondtam nem tudom, majd google és: http://konferenciakalauz.hu/2007/09/23

    idő: nem azt mondtam, hogy az előadó csúszott, hanem az előadások csúsztak, mind1 mi miatt, de 6-kor nem volt vége, ahogy az ki volt írva…

    visszajelzés az előadónak: ha valakit a helyszínen megkérsz repesve segített volna, hiszen egymásért voltunk ott. elhiszem hogy erőforráshiány van, de nem mondtad a megnyitónál, hogy kéne aki ebben segít… emlékeztet valamire?

    pdf: le lehet tölteni az adobe-tól, de akkor nem apt. mindenesetre előadás előtt szembesültünk ezzel… amivel nem lenne gond, ha nem kérted volna be az előadásokat pont ezért…

    zaj: én nem tudtam, hogy ennyire ismeretlen a helyszín számodra. a bugreport meg itt van tessék, lehet javítani a következő buildre.

    mondják és nem segítenek: hát ezzel most én mit kezdjek? mindenesetre szomorú, hogy így van…

    ha meg a stílusom nem tetszik az egy dolog. akik ismernek tudják, hogy nem rossza szándék vezet, azonban az elgondolkodtató, hogy egyből azt gondolod, hogy azért mondom el a véleményemet, hogy leszóljak valamit. ezt kvázi ki kérem magamnak. a tények viszont makacsok tudnak lenni, ha újságpapírba, ha díszdobozba tesszük.

    és ismétlem, semmi olyat nem mondtam, ami ne lenne megvalósítható és felajánlanám, hogy ha gondoljátok jövőre szíves adok elő és a többi előadás alatt tartom a táblát…

  • szeptember 25., 2007 — 23:31 | Permalink

    Pont egy nappal előtte elmentem (nosztalgiából) a function2007-re, ott az összes grafikus demo egy gépen, egy projektoron ment gyakorlatilag hiba nélkül ment. Kicsit csodálkoztam is rajta, de másnap azon is, hogy az SFD-n meg piszkálgatni kellett a cuccokat majdnem minden előadás előtt. (Az egyéb setupokat nem is nagyon értem, mint tunnel, stb. mert nekem úgy tűnt, hogy nem volt live install, csak prezentálni kellett volna, ahhoz meg szvsz elég egy gép meg egy projektor).

    A létszámon szintén csodálkoztam, a function-ön sem voltak túl sokan, de ott azért megvolt a legalább 100 ember is.

    A distrowar kérdés szerintem irreleváns, mert bármiből lehet wart csinálni (pl. ubuntu vs *bsd, vagy smtp (blacklist, formátum, helo, stb.) alapú reject vs elfogadás+erőforrásigényes spamfelismerés és szűrés).

    Amúgy nem volt rossz. Kösz mindenkinek aki bármit is tett érte.

  • gyu
    szeptember 26., 2007 — 1:19 | Permalink

    Ok. Elmondtad mit találtál a google-el.
    Szuper! Tényleg jó! Ezt a konferenciakalauzt be is teszem a bookmarkjaim közé.
    De ahogy mondani szokták, ne halat adj az éhezőnek, hanem halászni tanítsd meg! Még mindig kiváncsi lennék rá, hogy google barátot hogy vetted rá eme információ elmondására. Egyéb tartalmi köröket tekintve, köszönöm jóban vagyok a google-el, de konferenciaszervezésügyileg, valóban nem… Szóval ezügyben fogékony vagyok minden okosságra.
    Tehát?

    Ok. Megcsúsztunk a szünetekkel. De ezt már elég korán, még ott helyben beismertem, hogy a szüneteket vagy szigorúbban kell betartani, vagy hoszabbra kell tervezni. Igen, ebből tanulunk/tanultunk (legalábbis megtapasztaltuk). De ha erre van jó tanácsod, az is érdekel! (Mármint, hogy hogyan célszerű számolni a szüneteket, és hogyan tudjuk értelmesen betartatni.)

    Visszajelzés: Igen, valóban megkérhettem volna valakit. Amikor ez realizálódott bennem, hogy a kamerához más embert kell küldjek, még nem is voltunk a teremben, akkor még “reggel” volt, pakoltunk épp. Közben ért az információ. Ottfelejteni valamit, hogy kétszer kelljen fordulni az autóval meg nem szerettem volna.
    Egyszerűen elkönyveltem magamban járulékos kárként. De magát az alapötletet egyébként használtam. Mert ott az előadás előtt derítettük ki pl. a teremhez tartozó IP-t. A miértekbe most megint ne menjünk bele! Az IP kiderítésében pl. Tomka Gergő és Kadlecsik Józsi segítettek. Hogy miket kellett még ott helyben kitalálni, megoldani, már én sem emlékszem. De ez egy volt a sok “helyben” felmerült probléma közül. “Pozitívumként” jegyezzük meg, hogy a többi el lett hárítva.

    Szintén visszatérek: szabadszoftveres konferencián nem szabadszoftver kell az előadáshoz? Mérd fel szerintem te is a “kárértéket”: szabadszoftvereken adunk elő, és neked a pdf-eddel gond van -> negatív véleményed… nem szabad szoftvereken adunk elő… Noss… ahhoz nekem nem volt elég vér a pucámban, és megpróbáltam mindent megtenni a dolog elkerülése érdekében.
    Mellesleg a pdf/acoread még amolyan határeset, amit meg is tettem volna, ha nem akkor derül ki, amikor. Ha meg még nekiállok letölteni, stb. akkor meg még nagyobb csúszással indultunk volna.
    A miért akkor derült kinek az okait már mondtam. Persze, mivel a végeredményt tekintve nem tudjuk értékelni a dolgot, ezért hogy is mondjam… Lehet úgy is hozzáálni, hogy persze, minek kellett nekünk ilyen modern dolgokkal próbálkozni, mint élő internetes közvetítés fóliákkal együtt, meg lehet úgy is hozzáálni, hogy idén megtartottuk ennek a főpróbáját, jövőre jobb lesz/sikerül!
    Érzed a különbséget?

    zaj/helyszín: utoljára a tavalyi sfd-n jártam ott. Gyakorlatilag kétezernemistudommennyi óta már csak akkor járok ott, ha SFD vagy egyéb szabadszoftveres rendezvény van ott.

    Nem mondtam egy szóval sem, hogy rossz szándék vezet, csak azt, hogy egy kellemetlen szurkálódós stílusod van. Tudod lehet csiszolni valamit durva szemű smirglipapírral, meg finomszemű smirglipapírral. Ok, persze tudom én, hogy nincs értelme mondjuk selyempapírral csiszolni, de nem is kell mindennek egyből a láncfűrésszel esni ;-)
    De ha visszaolvasol… sehol nem írtam olyat, hogy a konferenciát le akarnád szólni! Olyat írtam, hogy értelmetelnül/ tapintatlanul szurkálós stílusban tetted meg a véleményed kinyilvánítását.

  • szeptember 26., 2007 — 10:09 | Permalink

    A pdf-nél már többször elhangzott, nem az volt a gond, hogy nem lehetett lejátszani (ill., hogy nem open source), hanem az, hogy bekérték/elküldte/nem kapott rá olyan reakciót, hogy küldjön inkább powerpointot :-) –> tehát jogosan hihette, hogy teljesen jó így. Amúgy persze egy open source találkozón nem annyira jó pont nem-annyira-opensource-os formátumban előadást gyártani, de technikailag nem kéne, hogy gond legyen – vagy ha igen, akkor annak ki kell derülnie előtte – mint ahogy erről szólna itt az egész pdf kérdés…

    A “visszajelzések” meg általában olyanok, hogy a negativumokat / javítandókat jelzik vissza.
    Mint ahogy az orvoshoz sem mennek el egészséges emberek, azzal dicsekedni, hogy doktor úgy már egy éve semmi bajom nincs, vagy hozzánk sem telefonálnak nagyon azzal, hogy csak azért hívtak, mert már több hónapja semmi bajuk nincs a számítógépes rendszerrel.
    A visszajelzéseknek amúgy örülni kell, mert lehet, hogy van aki nem jelez vissza, csak többet nem hív, nem jön, stb.

  • szeptember 26., 2007 — 11:20 | Permalink

    link: most tényleg az a kérdés, hogy hogyan találtam meg egy oldalt az interneten?
    nem tudom. talán „konferencia site:.hu” kereséssel indultam aztán elkavarodtam ide. nem vagyok egy kitartó ember ilyen esetekben, tehát max 20 percet tölthettem vele, mire ide kilyukadtam, viszont zabszemeket nem szórtam magam mögött, ezért térképet nem tudok adni, csak ezt a hiperugrást…

    szünet: értelmesen úgy lehet betartani szünetet, hogy értelmesen hosszú, de ha vége van, akkor bezár a palacsintázó, lent beterelik a népeket és el kell kezdeni az előadást. a mellékhelységet nem kell végigjárni, de a későn jövő majd elég kellemetlenül érzi magát, ha végig kell csörtetnie az előadón.

    visszajelzés: pozitívumként rengeteg dolgot meg lehet említeni, onnan kezdve, hogy megépült az épület és volt áramellátás és lehet a negatívumokat is fokozni, pl. nem volt wc papír, pedig nekem nagyon kellett volna…

    szabad szoftver: ez nagyon demagóg. gondolom az nem zavar, hogy a telefonodon, a videokamerán, a kivetítőn futó szoftverek nem szabad szoftverek. mert működnek és a termékhez járnak. itt jegyezném meg, hogy az előadásomat OOo-ban készítettem és az export pdf funkciót használtam. a pdf szabványos volt, csak az általad használt megjeleníti a szabványnak csak egy részét volt képes értelmesen kezelni, nevezetesen a beágyazott png transparent részét nem. tehát ez nagyon gyenge és méltatlan érv. nem is értem, hogy jön ide ez a magyarázkodás… arról nem beszélve, hogy elküldtem előtte egy beta változatot is pdf/odp formátumokban, hogy össze lehessen hasonlítani az eredményt.

    értem, szóval az sfd 2007 igazából sfd 2008 beta? ha tényleg, akkor pedig a visszajelzés sokkal értékesebb, mint gondoltam…

  • Steve
    szeptember 26., 2007 — 15:01 | Permalink

    Látod Kálmán ha zenéről, könyvekről és filmekről írnál, akkor nem lennének ilyen viták. :-)
    És akkor én is küldenék egy meghívót a blogomra Neked amit – többek között a Tiéden felbuzdulva – nemrég indítottam el…

  • szeptember 26., 2007 — 15:28 | Permalink

    Steve, ne csigázz, hol a blog? :)

  • g. joe
    október 4., 2007 — 19:35 | Permalink

    Skacok!
    A konferencia-szervezés mára már szakmává vált. A lelkesedés pótolhat ezt-azt, de a kritikán nem megsértődni kell, hanem tanulni belőle… akár rosszindulatú, akár nem.
    Nagyon egyetértek Kálmánnal az előadások időkeretével kapcsolatban. Aki nem tudja 10 perc alatt elmondania a lényeget, az ne adjon elő, inkább írja le, ossza ki!
    Amúgy meg, nagyot csalódnék az emberismeretemben, ha Kálmánban egy csepp rosszindulat lenne… bár talán a reformétkezés hathat negatívan a jellemre! :))

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*