az elmúlt héten itt járt egy finn úriember. velem is beszélni akart, nem másról, mint a blogomról. először is elnézést kért, hogy ilyesmi történik, de mindennek oka van. elmondta, hogy ne szálljak el magamtól, mert van egy svéd ember, akivel ugyanez történt, tehát ne legyek annyira se elszállva, se elkeseredve :) természetesen senki sem próbálja a szabadságomat korlátozni, ezért írásaimat újra publikálom.
beszélgettünk a novell és a közösség kapcsolatáról és mindketten megállapítottuk, hogy a microsoft-novell szerződés sokat ártott a novell-közösség kapcsolatának, ugyanakkor rendkívül sikeres volt az üzleti szférában. mindenesetre ennek helyreállítása hosszú folyamat lesz, bár furcsa módon nem minden országban hasonló a helyzet. van ahol nem ilyen elutasítóak…
sok mindenről kikérte a véleményemet, ami annyira nem volt megszokott és én nem kíméltem. mindenről beszéltem, a termékeinkről, a piacról, a desktopok helyzetéről, az oktatásról, stratégiai ötleteimről. végig jegyzetelt és úgy éreztem sok mindenben egyetért. kíváncsi leszek, hogy lesz-e bármilyen eredménye ennek. megemlítette, hogy lesz egy új pozíció a novellnél, ahol hasonló ötletekre lenne szükség a közösségépítéshez. azóta ez az álláshirdetés meg is jelent, de nem hiszem, hogy ez a kaliber én lennék…
most inkább fel kellene vennem a többi fonalat.



2 hozzászólás
Majd jól kirúgják a kis Joulupukki-t… :-]
Ezek az északiak eddig még mindig jófejek voltak :)