mivel megelégeltem, hogy a gyomrom, illetve a komplett emésztőrendszerem pár éve nem áll a helyzet magaslatán, ezért a szervezetem lúgosításába kezdtem. ezért már 336 órája nem ettem sót, cukrot, lisztet, koffeint, húst (hal kivételével), fűszereket és exxx származékokat, illetve mindent, ami erre épül. ha jól meggondoljuk, nem sok minden marad, de remélem egy hónap elegendő lesz, hogy helyreálljon a rend. bár talán butaság azt gondolni, hogy, amit hosszú évek munkájával tönkretettünk azt a szervezet majd szépen 30 nap alatt helyreteszi.
ez nem azt jelenti, hogy az ember keveset eszik. sőt az étel az ami ezt a folyamatot elősegíti és ez segíti a méreganyagok kiszállítást. szóval mennyiségi korlát nincs.
amikor a szervezettől megvonunk valami olyasmit, amit azelőtt nap mint nap kapott, azt nem feltétlenül fogadja jól. az első 2-5 napban az ember ingerültté válik. éreztem, ahogy szervezet fenyegetőzik, majd könyörgőre fogja. az első hét elteltével elkezdtem lelassulni, vagy ha úgy tetszik megfontolttá válni. majd jött egy olyan érzés, mintha felhőben járnék, kezdett egy burok nőni körülöttem, ami megnyugtatott, de távol is kerültem a dolgoktól. az étvágyam pedig fokozatosan csökkent. bár rám tört többször, hogy egy pár debrecenit kéne enni egy pohár sörrel.
szóval jelenleg a legnagyobb gond, hogy nem tudok elegendő mennyiségű táplálékot és folyadékot a szervezetembe vinni, ami az anyagcsere lelassulását okozhatja, ami egyfajta patthelyzet lenne.
a közértben, már nem megyek a tejtermékekhez, a hentespulthoz a kenyerekhez, viszont néha megcsap egy téliszalámi szag, és az már elgondolkodtat, hogy vajon épelméjű vagyok-e, hogy ezt csinálom. a só a másik… nos, számos étel ehetetlen só nélkül, de a zöldség, a hal és a hagyma nem. ez egyben azt is jelenti, hogy szinte sehol nem tudok enni csak otthon, illetve csak otthonról hozott ételt fogyaszthatók. bár vannak kivételek, de ezek inkább csak erősítik a szabályt.
érzem, hogy valami elindult a szervezetemben és bármi is legyen, az jó… 336 óra múlva elmondom, hogy alakult…



18 hozzászólás
Nem egészen értem, hogy a lisztet, a tejtermékeket és a fűszereket miért hagyod ki, elmagyaráznád? A lisztbe beleértendőek a kenyérfélék is?
a feldolgozott, fehér lisztet és cukrot tartalmazó ételek fogyasztása b vitamin utáni sóvárgáshoz, ezáltal nyugtalansághoz, szorongáshoz vezet.
a liszt egyik összetevője, a glutén okozhat haspuffadást, hasmenést, akár tejcukor emésztési zavarokat.
és igen a liszbe beletartoznak a kenyérfélék is. áthidaló megoldás lehet a teljes kiörlésű liszt, de most ezzel nem volt kedvem kisérletezni.
tejtermék: ki szerettem volna zárni a laktózérzékenységgel kapcsolatos gyomorproblémákat is.
az erős fűszerezés szintén gyomorproblémákat okozhat, ezért azt is el szerettem volna hagyni egy időre.
fehér liszt, cukor kerülése: ez tulajdonképpen a norbi-update lényege is
jah, csak az egy üzleti vállalkozásra épült fogyókúra… :((
én pedig nem fogyni szeretnék, hanem meggyógyulni.
megnéztem pár norbi kaját, de az összetevők alapján nem tüntek igazán egészségesnek.
Na de… akkor mit eszel konkrétan?
zöldség, gyömölcs, hal, víz
Barnarizs?
barnarizs jöhet, de annyira nem vagyok oda érte so nélkül, pedig azt kellene enni rendesen :(
ain’t nobody perfect :)
Most nemazé’, deja zőccségek, gyümlőcsök teli vannak vegyszerekkel, a halhús nehézfémekkel, a vízben meg guargumi van!
Ígyál inkább unikumot az tiszticcsa bél- és gyomorrendszert rendesen!
Esetlge szusi, meg egyéb japán kaják (szójaszósz nélkül)? A vízben egyébként kokain van, meg a pénzen is, de a jó/rossz hír az, hogy csak nyomokban :)
mi van a sörrel ?
szerinted? :)
Elég sok idő eltelt, hogy állsz a diétával? Hogy érzed, használt?
Biztos hogy jó ötlet egyszerre ennyi mindent megvonni a szervezettől? Igy sose fogsz rájönni, hogy vajon melyik okoz(hat)ta a gondot! (vagy orvos utasított erre?)
És azért vitamint eszel? Orvosi felügyelet van?
köszönöm aggodalmad, de jól vagyok :)
mindjárt meg is írom mi történt…
Kálmán,
én ezt három évig csináltam egyhuzamban (nem ettem húst). Simán ki lehetett bírni, sőt fontolgatom, hogy ismét tartok egy hosszabb ilyen időszakot.
gratula, de nekem a hús hiányzott. és úgy érzem a fehérjét valahonnan fel kell venni.
És hol kapsz ilyen spec. kaját? Vagy magad készíted őket minden étkezéskor?