július 30., 2007 – 13:47
1 / 1,821

az mszt-vel kapcsolatos írásomnak nem kis visszhangja lett, még egy neves hírportáltól is megkerestek az ügyben, de nem kívántam tovább dagasztani az indulatokat, ezért elálltam a dolog elől. a múlt pénteken azonban egy nagyon érdekes megbeszélésen ültem, meglehetősen illusztris körökben, amelynek témájáról talán egyszer szélesebb körben beszélhetek, de a szó az mszt szavazásra terelődött és úgy néz ki, hogy újabb dolgok készülődnek.

bár megfogattam, hogy erről nem írok többet, mert nem szeretem ezt a fajta fókuszt, ami ekkor rám irányult, most mégis úgy érzem, hogy folytatnom kell…

az ibm, eljárásjogi problémákra hivatkozva, (amelyeket az én gyakorlatlan szemem nem vett észre), a teljes szavazás megismétlését kéri. ennek az indítványnak az mszt vezetése helyt adott, de utasítani nem utasíthatja a műszaki bizottságot, de indokoltnak tartja, a szavazás újbóli kiírását. ennek oka az, hogy a 2/3-os többségű szavazásról egyszerű többségre változtató titkári határozat nem volt szabályszerű. mellesleg megjegyzem, hogy amúgy is 2/3-os többség volt, de mégis ez tűnik most banánhéjnak, mert nem bíztak az ooxml támogatói a 2/3-os többséget ezért eljárásjogilag problémásan egyszerű többségre lobbizták át. ez a kis műhiba jelenleg átrajzolhatja az erőviszonyokat.

az a gyanú merül fel több oldalról is, hogy az előző írásomban ismeretlen cégeknek nevezett szavazók mind a microsoft javaslatára léptek be a bizottságba, nem másért, hanem ezért a szavazásért, hiszen egy oktatási stúdió pl. miért tartja fontosnak az ooxml iso szabványosítását, ha nem azért, mert a microsoft erre megkéri. hiszen microsoftot oktatnak. hát nem érdekes?

jelenleg egyedül hazánk szavazna igennel az ooxml iso szabvánnyá tételéről. a legtöbb esetben nem szavazatokat kapott az indítvány, néhány helyen pedig tartózkodtak, de még egyetlen testület sem merte kimondani, hogy a 6000 oldalas szabvány áttanulmányozása után úgy döntött, hogy alkalmas az iso szabványosításra. ez csak itt fordulhat elő.

a microsoft érve az, hogy nem számít a magyar szavazat úgy sem, mert ebbe a nemzetközi testületbe történő szavazati joghoz tagdíjbefizetés is párosul. azonban precedensértékű lehet a magyar szavazat, amelyre továbbra is mutogatni lehet… és vajon nem ehet, hogy a microsoft egy igen szavazat után hírtelen megtámogatná a tagdíj kifizetését? én mindenesetre ezt tenném a helyükben.

de miért nem válaszolnak a szakmai kérdésekre? ezzel lehetne korrektül lezárni a kérdést. miért teszik? ezzel letörhetnék mindenki szarvát és gazdagabbak lennénk egy igazi szabvánnyal.

grokdoc: eooxml objections

tehát elképzelhető, hogy az ibm nyomására augusztus hó utolsó harmadában újabb szavazás elé nézünk.

egy hozzászólás

  • augusztus 15., 2007 — 15:34 | Permalink

    Ennek tükrében azért felmerül a kérdés, hogy ki hogyan lehet tag, és miért? Van-e ami alapján megitélik a tagság jogosságát? Vagy bemehetek én is és ha fizetek akkor van egy NEM szavazattal több?

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*