április 5., 2007 – 15:39
2 / 2,868

pontosan egy hete volt a novell expert club aktuális eseménye, ahol három remek előadás hangzott el. nevezetesen a microsoft-novell szerződésről, volt egy xen bemutató, amely összekapcsolódott pioo egy élő és látványos bemutatójával, valamint andrás mesélt az openoffice.org történetéről a novell aspektusából, ahol még számomra is újdonságok hangzottak el.

a novell expert club egyfajta mikróközösség, amely novell felhasználókat tömöríti. azonban egyre inkább ez kezd kialakulni bennem az a képzet, hogy ezt ki kellene szélesíteni a linux felhasználókra. mert pl. a most elhangzott témák szerintem szélesebb körben érdekesek lehetnek. ezért azt hiszem javasolni fogom ennek kiszélesítését és a szabad regisztrációt a rendezvényre bárki számára.

a végén szabad beszélgetések szoktak lenni vacsora mellett, ami nem szokott rossz lenni. a másik reformötlet, pedig hogy át kéne alakítani az előadások sokkal rövidebbre. 10-12 percesre és inkább interakcióba menne át, úgy mint a budapest new technology meetup rendezvényein… de erről majd később.

a másik nagyon fontos dolog, hogy nagyon sok elvarratlan szál van a novell-ms megállapodás körül. sokan visszamondják az újságokban leírtakat, de minden értelmes vagy megfogható indok nélkül. nekem eddig senki nem tudott kézzelfogható problémát mondani. fub-ból viszont tele a padlás…

álljanak most itt az előadások, hogy bárki megnézegethesse őket.

2 hozzászólás

  • április 6., 2007 — 18:46 | Permalink

    csak nekem tunik furcsanak, hogy a kozepso prezi fele angol nyelvu?

  • április 6., 2007 — 19:02 | Permalink

    hát nem mondom, vannak benne angol részek, dehát ez volt elővezetve, mit szépítsük :)

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*