k:blog

még sosem írtam forgatókönyvet, és nem is tudom pontosan hogy néz ki egy ilyen, azonban, ahogy egyik nap álltam a dugóban kibontakozott előttem egy rövidfilm, ami elképzelve tetszett, de nem tudom mennyire lehet így visszaadni, de megpróbálom…

egy férfi lép fel a járdára, összébb húzza magán a kabátot és felnéz az épület bejáratán lévő feliratra: rendelő. kiengedi a levegőt és látszik a pára: hideg van. sóhajt és belép.

félmodern épület. van ami fel van újítva, van ami nem és a kontraszt szürreális. villózik a neon. belép egy nagyobb terembe, ahonnan ajtók nyílnak mindenfele, mindenhol valamilyen felirat latinul. az egész helységet keresztülvágja egy sor, ahol főleg idősebb emberek állnak. a sor eleje és vége nem látszik. türelmesen állnak, beszélgetnek, méregetik a most belépőt. a férfi kivesz egy összehajtogatott nyomtatványt a zsebéből. szétnyitja. olvassa. körbenéz az ajtókon lévő feliratokat nézi. zavartan áll. közben hátulról meglökik a kezét, ahogy idős nénik tolakodnak mellette. morognak rá.

snitt. jön a felirat:
a naplószám
(megtörtént eset alapján)

megtalálja az ajtót. mellette ablak van. mindenki suttogva beszél. a hatalmas sor az ablakhoz tart. keresi a másik végét. a másik végén azok állnak, akik eddig lökdösték. beáll a sor végére. az órájára pillant. elővesz egy könyvet. az előtte állók sutyorognak, ránéznek, elnevetik magukat. a sor lassan halad. hátulról meg-meg lökik, ahogy türelmesen vár.

az információs pult előtt halad a sorban. az információs pultnál beszélgetnek, nevetgélnek. a sor egy ablak felé halad. aki odaér lehajol az ablakhoz, ahol egy öblös mély női hang felel, de nem érteni mit, csak azt, hogy mély a hangja. akik eljönnek az ablaktól kis üvegpoharat fognak és bemennek egy másik ajtón. egy kövér nő is eltűnik az ajtó mögött üveggel. majd kijön és bemegy az ablak melletti ajtón.

a férfi megtapogatja a zsebét, hogy megvan-e a papírlap. megvan. megint lép előre egyet és így telik az idő. lapoz a könyvben, elnyomja az ásítást. közeledik az ablakhoz. órájára néz. már régóta itt van. már csak egy valaki van előtte. becsukja a könyvet. előveszi a papírlapot.

az ablakhoz lép. fehér uniformisban ül egy nagy darab nő. elveszi a lapot. rápillant. arcán megvetés. kinyújtja a lapot. nem néz rá a férfira. a mögötte állóra néz és elkiáltja magát: nincs rajta naplószám! a következőt!

már tolja is félre az ablaktól a mögötte álló. többen összenéznek megvetéssel és azt suttogják: nincs naplószáma… a férfi szája elismétli a szót: naplószám. gondosan emésztgeti. naplószám. lázasan kutat emlékezetében. próbálja megfejteni ezt a szót.

elkezd forogni a világ, ahogy finoman, de határozottan tolják el az ablaktól. homályos lesz minden. egy régi emlék torlódik tudatába. a padban ül az általános iskola felső tagozatán. tanítási óra. egy könyvet nézeget a pad alatt. rajzok vannak benne. leonardo tervei egy tankszerű szerkezetről. a tanár odalép és ordít:
- k, miért nem figyel az élet fontos dolgai órán? nem érti, hogy az itt tanultak nélkül nem fog tudni életben maradni a társadalomban? hát nem érti? éppen a naplószámról magyarázok! hát nem érti, hogy az élete függ ettől? tényleg nem érti? nem érti?
a fiú grimaszt vág. a tanár megy tovább és magyaráz. a fiú megint előveszi a könyvet…

halkulnak a szavai, ahogy visszatér a jelenbe.
- a következőt! – hangzik fel újra az ablak felől. újra próbálják eltolni.
- egy pillanat, én vérvételre jöttem.
- nincs naplószám a beutalóján, maga szerencsétlen!
- naplószám?
- hát nem látja? – és ujjával megkopogtatja a papírlapot.
- én kitöltöttem, a nevem, az adataimat, az egyedi azonosítókat… mindent, amit tudtam…
- de nincs rajta naplószám!
- mi az a naplószám?

a háttérben összesúgnak: nem tudja, mi az a naplószám… ezt a szégyent, mit keres itt az ilyen?!

- maga nem tudja mi az a naplószám? – kérdi megvetően a nő az ablak mögül, úgy hogy most már mindenki hallja. hirtelen csend lesz. megáll a levegő.
- én vérvételre jöttem… beteg vagyok, az orvosomnak vérképre van szüksége, hogy meggyógyítson.
- ha az orvosa valóban meg akarná gyógyítani, adna naplószámot. de így maga egy senki… hát nem látja milyen szánalmas, ahogy itt áll naplószám nélkül?!
- de mi az a…?

hirtelen megszédül és összerogy. az ajtó mögül orvosok szaladnak elő. lefektetik a földre. a pulzusát keresik. sietve lazítják a gombokat az ingén. az ablak mögül kikiált a nő: nincs naplószáma!

az orvosok eddig kapkodó mozdulata megáll. felnéznek. a férfi szája hangtalanul mozog. az egyik orvos szorosan fölé hajol, hogy hallja a halk hangfoszlányokat:
- a naplószám… – mondja a férfi.
- mondja gyorsan… a naplószámot! – mondja az orvos és közelebb hajol.
- a naplószám… – ismétli halkabban.
- könyörgöm, mondja a naplószámot, különben nem tudunk segíteni!
- a naplószám… – mondja újra.
a fölé hajló orvos ránéz a másikra:
- el fogjuk veszíteni!
a másik orvos arcán megdöbbenés:
- hát ez az ember nem érti, hogy meghal, ha nincs naplószáma?!

a férfi újra beszél összeszedve minden erejét:
- a naplószám…
- igen? mondja! – kéri az orvos
- mi az a naplószám? – kérdi elhalló hangon a férfi
az orvos felnéz kollégájára, aki lemondóan süti le a szemét és rázza a fejét. amikor visszanéz a férfit éppen elhagyja az utolsó lehelet.

a férfi hirtelen felébred a rémálomból… körbenéz. elmosolyodik. felkel. tusol. öltözik. egy összehajtott papírlapot tesz a zsebébe. fellép a járdára, összébb húzza magán a kabátot és felnéz az épület bejáratán lévő feliratra: rendelő. kiengedi a levegőt és látszik a pára: hideg van. sóhajt és belép.

snitt. vége

nyílván kicsit túldramatizáltam, de talán nem kell elmesélnem mi történt velem a múlt héten, amikor a körzeti orvos vérvételre küldött…