
azt hiszen kicsit ideje rendbeszedni a dolgokat. az it „újságírók” és „portálszerkesztők” úgy látszik romantikus bulvár hírekkel is szeretnék növelni az olvasótáborukat, ezzel nem kis károkat okozva. nézzük, hát meg, hogy miért váltanak reiser fájlrendszerről ext3-ra. itt szeretném elmondani, hogy én reisert használtam és jelenleg is azt használok, ennek ellenére meg tudom érteni a kiváltó okokat. a tényekről jeff mahoney számolt be a suse factory listáján.
ez a kérdéssel azért foglalkozom most, mert számos konferencián felmerülő téma volt, számos levelezőlistán láttam gunyoros megjegyzéseket, amely més okokat feltételez.
a reiser3-nak komoly méretezési problémái vannak. ezek nem jönnek elő a munkaállomásokon vagy kisméretű implementációkon, ettől függetlenül a problémák léteznek, amelynek oka a bkl használatával függ össze.
a reiser3-nak komoly teljesítményi problémái vannak a kiterjesztett attribútumok és az acl-ek használatával.
a reiser3 fejlesztő tábora egyre szűkül, jelenleg négyen dolgoznak rajta, akik közól ketten folytatják a reiser3 támogatását.
a reiser3 zsákutca. jelenleg támogatott státuszban van és csak hibajavítással foglalkoznak. a reiser4-re való áttéréshez újra kell építeni a fájlrendszert, mert nincs upgrade lehetőség. így akik reiser3-on maradnak, azok beszorulnak a jelenlegi funkciók közé, amelyet más fájlrendszerek már régen, vagy hamarosan túlszárnyalnak. a reiser4 valóban izgalmas fejlesztés, de még messze nem tekinthető véglegesnek.
ezen okok miatt a novell/suse úgy döntött, hogy annak ellenére, hogy rengeteg pénzt és energiát fordított a reiser fejlesztésére, ezt most befejezettnek tekinti. ennek döntése már korábban megszületett, bejelentése pedig most történt meg.
azt ext3 már régóta jelen van, megbízhatónak tekinthető, nagy fejlesztői háttérrel rendelkezik és számos disztribúció használja alapértelmezett fájlrendszerként. vannak esetek, amikor azt ext3 rosszabb eredményeket produkál, mint a resiserfs, de mivel az ext3 folyamatos fejlesztés alatt áll, a lockolásból adódó teljesítmény problémákat valószínűleg hamarosan kiküszöbölik.
itt most nem arról van szó, hogy egyik napról a másikra a reiser3 rossz lett, hanem arról, hogy a novellnek hosszú távon kell gondolkodnia. nem olyan régen mi is állítottunk át ext2-ről reiser3-ra rendszert norvégiában, de ez nem azt jelenti, hogy az most már nem fog menni… azonban azt jelenti, hogyha úgy adódik ext3-ra állítjuk át. nem szabad elfelejteni, hogy a novell még 5 évig fogja támogatni a reiser3-at.
a még távolabbi jövő azonban a cfs típusú fájlrendszerek felé mutat.
kicsit attól tartok, hogy ennek olyan visszhangja lesz, hogy lám-lám a nyílt forrású fejlesztések, hogy megrengetnek egy nagy disztibúciót, nem pedig azt, hogy lám-lám, milyen könnyedén lehet váltani egyik alapértelmezett fájlrendszerről egy másikra. mert számomra inkább ez az üzenet.
az „újságírók” pedig nézzenek már utána a dolgoknak… ezt még egyszer tudták felülmúlni, amikor valaki megkérdezte, hogy miért állt le a yast fejlesztése, mire megkérdeztem, hogy ezt miből gondolja az volt a válasz, hogy „mert nálam nem indult el”…


