a rút kiskacsa gyermekkoráról meglehetősen kevés információ maradt fenn. egy lelkes dán csapat azonban utánnajárt a dolgoknak és meglehetősen hűen adja vissza a történteket…
engedve a fokozódó technológiaellenes hangulatnak, most a kedvenc rajzfilmemről mesélek egy kicsit…
szegény rút kiskacsa, kinek neve ruti, nem tudván, hogy hattyú, kiközösítésre kerül a baromfiudvarban, így nevelőapja egy patkány lesz, akinek neve: rágó. a fogadott apja nem feltétlenül jó példával jár a gyermek elött, azonban hihetetlen sok mókában van részük, márcsak azért is, mert rágó szereti a rockzenét és ezt rendszeresen be is mutatja. léggitár… de nem ám úgy snassz módon, ahogy minden humanoid képes… hanem… na de ezt látni kell…
ruti pedig imádja az apját, felnéz rá, és teljesen megérti, hogy az szerelmes a kacsatanítónőbe… a baromfiudvar polgármesternője, esmeralda és jobbkeze olga, sokszor megpróbálják megkeseríteni életüket, de általában belátják, hogy nélkülük nem teljes az élet a baromfiudvarban… főleg azért, mert rágó a botcsinálta ezermester, aki mindent megjavít (vagy elront), de hastáncolni azért nagyon tud… még onnan, amikor kabala volt… de nem is szaporítanám a szot, mindenesetre a gyerekek tuti nem értik, hogy miről szól…
az egészhez jó kis akusztikus bluesbetétek vannak… igazából így kezdtem el nézni, mert meghallottam a jó zenét :)
ezt mindenkinek látnia kell a minimaxon…






7 hozzászólás
a mai részben volt egy náthajárvány a baromfiudvarban, amit a patkányok, a kukacok és hattyúk nem kapnak el…
persze ruti nem kapta el a betegséget és senkinek nem esett le, hogy miért :)
nagyon meg van csinálva :)
ennek a sorozatnak mi van az utolsó részében, még nem láttam?
mi van a végében???????
mivel a 26 részből itthon 13-at vettek meg (1. évad), ezért nem tudom. viszont van egy egész estés film is belőle (90 perc), de arról sem tudom, hogy miről szól…
Sziasztok!
Én is imádom ezt a mesét, bár nálam elég érdekesen kezdődött… Bátyám nevelt kislánya nézte nálunk a mesét és az egyik rész végén a Ruti olyan aranyos fejet vágott, hogy akkor beleszerettem. Olyan kis csúnya, de olyan imádnivaló, mindig mindenkinek jót akar! És tök szomorú vagyok, mert a Minimax most levette a műsorról… Egy világ dőlt bennem össze…
nem hittem volna, hogy ennyien szeretik ezt :)
de tenyleg nagyon ott van… remélem lesz még ismétlés (eddig is volt rendesen) és közben megy a következő évad szinkronja…
Én sem hittem volna, hogy ennyien szeretik! Nem tudjátok mikor adják legközelebb? Vagy nem adják esetleg egy másik csatornán valamikor? Még ha hetente egyszer is… Nekem már tök elvonási tüneteim vannak…. Na jó, ez persze csak vicc, de attól függetlenül kicsit letarg vagyok miatta.