
mostanában nem kényeztettem el a nem linux iránt érdeklődőket, pedig számukra is lenne mondandóm, és gyűlnek is folyamatosan ezek az írások és hamarosan szép lassan publikálom is őket…
azért vannak nevek, amelyek egyérteműek… king kongról még senkinek nem jutott eszébe egy dobosra asszociálni… ilyen családi örökséggel érdemes nekiindulni egy új filmnek… a nagy majom harmadszor (vagy ki tudja hanyadszor is) lép színre ebben a formában, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a főemlős más filmekben is feltűnik, hiszen ki más lenne ilyen kedvesen félelmetes, mint az akinek dns-e 3%-ban sem különbözik a mienktől.
peter jackson már jó ideje szeretné ezt a filmet elkészíteni, pontosabban 1996 óta, de mivel akkor már javában zajlottak a godzilla és mighty joe young előkészületei, ezért az universal nem engedélyezte neki. ezért akkor jackson más elfoglaltság után nézett, nevezetesen a gyűrűk ura trilógián kezdett el dolgozni, amin el is bíbelődött egy darabig, és azt hiszem bátran állíthatom: mindannyiunk örömére.
a gyűrűk ura után rendezőnk ázsiója erősen emelkedni kezdett, így a filmért az eddigi legmagasabb 20 millió dolláros díjat söpörhette be, amely azonban aprópénznek tűnt a trilógiát követően.
a film az 1930-as években játszódik és ehhez mérten rengeteg utalást találhatunk. például az 1932-es múmia című film plakátja is feltűnik az utcán ugyanúgy, mint a korabeli coca-cola, pepsodent vagy chevrolet reklámok, sőt itt feltűnnek jackson gyerekei is, mint egyfajta easter egg.
a film nem fukarkodik az effectekben, itt ugyanis 2400 speciális trükköt préseltek a filmbe, ami nem meglepő, hiszen jackson cége készítette ezeket… (ugye, hogy a rendezői gázsi aprópénz? :) ) összehasonlításul a sithek bosszúja 2200 speciális effektust vonultatott fel.
jackson effektmániája a gyűrűk urában hatalmasodott el. míg az első részben 560, a másodikban 800, addig a harmadikban 1500 effekt látható. és nem tagadható le, hogy gyönyörűen van fényképezve, a színek nagyon élnek.
nem is csoda, hogy ennyi trükk kellett, hiszen kedvenc majmunk ebben a feldolgozásban a jurassic parkból jön, ahol nem kevés dino leledzik, sőt ezekkel harcol, ezeket eszi ha kell… szóval jól kinőtte magát régebbi önmagából. itt jackson annyira belefeledkezett a világba, hogy van benne egy 20 perces horror rész, ahol hatalmas pókok, giliszták, meg mifenék gyűjtik a szerves hulladékot, még ha azok még mozognak is…. na ezt a részt kompletten ki lehetett volna hagyni, ahogy jack blacknek is meg lehetett volna mondani, hogy kicsit vegyen vissza, ne legyen ennyire túlzó, mert a rock suliban elment, de itt nem tudom… nem volt már olyan jó.
szóval a film nézhető ám nem maradandó és szépséghibákat leszámítva még éppen nem a felejthető kategóriába tartozik…











2 hozzászólás
kicsit örülök, hogy végre nem a linuxról meg egyéb hasonszőrű témákról írsz ;-)
az nekem semmitsemondó.
Úgyhogy hajrá, elő az egyéb bejegyzésekkel is!
:)
Csatlakozom!
Például szombaton Toto koncert lesz Budapesten…