augusztus 20., 2006 – 14:25
5 / 3,115

kicsit eltűntem, amelynek több oka van, de az egyik mindenképpen az, hogy egy nagyon izgalmas projekten dolgozom, amely felemészti a tartalékaimat. egy hetet adtam magamnak, hogy befejezem, de nem sikerült, annak ellenére, hogy 4-5 órákat aludtam, most pedig egy-két hét pihenéssel próbálom mulatni az időt.

nagyon csalódottá tett, hogy nem tudtam a magam által kitűzött határidőt tartani, azonban az utolsó pillanatban én magam dobtam távolabbra a célszalagot, de azt hiszem jobb valamit teljes erőbedobással csinálni, mint alibiből. ezért sajnos várni kell, de remélem erőfeszítéseim nem lesznek hiábavalóak és sokak hasznára válik az eredmény…

ennél rosszabb hír, hogy a project:scope sem halad kellően, vagyis bizonyos vagyok benne, hogy lesz csúszás a lefektetett ütemtervhez képest, de ezzel sem tudok mit kezdeni, egyszerűen más projektek fontosabbak jelenleg.

a build service áldásos tevékenysége mentén szabadon elérhető végre a lokalizációs svn. és karl szerint egy glibc patchnek köszönhetően tudunk majd lokalizációs csomagfrissítéseket készíteni. de bevallom nem értem mi köze van a kettőnek egymáshoz. valaki tudja esetleg?

közben teszteltem egy kicsit a yast-ot ubuntun (nem röhögni :) és azt kell mondjam a full gtk-s verzió nekem nagyon tetszik és ha menni fog rendesen akkor megint nagyot lép a suse a gnome irányába. azt mindenesetre még nem tudja senki, hogy mennyire lesz hivatalos a gtk-s verzió. valószínűleg ezek a kis kitérők nem tesznek jót a többi projektnek, de egyszerűen nehéz megállni, hogy megnézzem, hogy kipróbáljam…

5 hozzászólás

  • augusztus 20., 2006 — 22:45 | Permalink

    és hogy futott ubuntun ez a yast2-gtk? nagyon hiányzik egy használható beállítóközpont a gnome-nak…

  • augusztus 20., 2006 — 23:18 | Permalink

    őszintén? :)
    sehogy… de aztán kaptam egy vmwaret. és a végén küldtek egy linket, hogy okosodjak:
    http://en.opensuse.org/Porting_YaST

  • augusztus 20., 2006 — 23:22 | Permalink

    köszi a linket, ahogy látom már elkezdték portolni debianra :)

  • augusztus 26., 2006 — 23:51 | Permalink

    A YaST a csúcs. A legtöbb disztróból hiányzik egy normális grafikus illetve ncurses alapú beállító felület. A YaST egy erős érv a SuSE mellett desktop rendszerek közt. De ha elérhető lesz az Ubuntumra is… huh. :D

  • augusztus 27., 2006 — 12:32 | Permalink

    azért ebből is látszik, hogy ami a novellhez kerül azt közreadja…

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*