július 17., 2006 – 8:13
3 / 2,922
xen, nvidia és 64bit

a pénteki nap folyamán sikerült a xen kernelt rábeszélnem az nvidia driverre, vagyis ez azt jelenti, hogy xen-es 10.1-es kernelt tudok használni és közben dualhead xgl és 64bit. a szépséghibája az egésznek az, hogy ugyanakkor nem tudok még egy xenben gépet futtatni, de talán van aki átérzi már a környezet kialakításának nehézségét.

10.2a2 dvd iso

miután pár hete lefordítottam a hogyan készítsünk dvd iso-t cd iso-kból gondoltam magam is kipróbálom. és nem csalódtam sikerült egy 10.2 alpha 2 dvd-t készítenem, ami tartalmazza az add-on termékeket is. valóban egyszerű, nem is értem mások ebből miért csinálnak olyan nagy felhajtást. ugyanakkor azt sem értem miért nem készítik el a mi oldalunkról és teszik letölthetővé…

az alpha 2 telepítését megpróbáltam megint más szemmel méregetni és ismét sok ötletem van a változtatásra, valamint az is feltűnt, hogy az időben leadott, de időben a kódba nem került fordításaim itt már mind megtalálhatók. az x valóban meghal telepítést követően, de a sax2 jótékony hatása érvényesül, szóval no para…

i18n stat

elindult a suse lokalizációs oldala. emlékszem még, amikor karlnak pár hónapja mondtam, hogy átláthatatlan a lokalizáció és nézzek már meg, hogy a gnome oldalán hogy van. nagy arcoskodás lenne azt gondolni, hogy minden miattam van, de mindenesetre az oldal meglehetősen hasonlít. ez mindenképpen jó hír és külön büszke vagyok a magyar lokalizációs helyzetre. az egyetlen le nem fordított üzenetnek oka van… egyfajta polgári engedetlenkedés, de most ezt hosszú lenne elmesélni :). egyébként a cseh nyelvben is van ilyen. a két fordítócsoport közötti jó kapcsolatot pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy clara, a cseh fordítás vezetője a fordítási leírásban magyar példákat hoz… most ezt jól meg is köszönöm neki…:)

opensuse vagy sled?

elgondolkodtatott az is, hogy vajon érdemes-e opensuse dobozt készíteni egyáltalán? hallom az ugató skülla hangokat eleresztő közösség hangját, hogy hát megígértem… de most mit tegyek ha másként gondolom? az opensuse mindenki számára kényelmesen elérhető és egy meglehetősen rövid életciklussal rendelkezik, azonban, nem egy vista killer ilyen szempontból. én pedig vista killereket szeretnék látni. ezért úgy gondoltam, hogy inkább sledeket kellene dobozolni, és a polcra tenni… na ki mit szól ehhez?

dokumentáció

a dokumentáció annyira elvult, hogy nem nagyon érdemes a mostani formájában megjelentetni, ezért egy fokozatos wikibe történő migrálás lesz, annak ellenére, hogy a visszirányú dolgok még mindig nem működnek. lehet, hogy ezzel csak nagyobb lesz a munka késöbb, de úgy érzem nem várhatunk tovább…

microsoft partner: novell

utolsó témaként elmondanám, hogy a mostanában bostonban zajló microsoft partneri rendezvényen az egyik partner nem más, mint a novell. hát én is felhúztam a szemöldökömet, de rájöttem, hogy hát vannak olyan termékeink, mint sentinel vagy zam, amelyek bizony microsoft környezetben ütnek. azt hiszem ez a microsoftnak nem esik olyan jól… arról nem beszélve, hogy a novell magyar irodája szintén több éve microsoft partner…de ez is egy másik történet…

cimkék

,

3 hozzászólás

  • MrCrowley
    július 17., 2006 — 20:01 | Permalink

    Valóban úgy tűnik hogy inkább csak a SLED-et érdemes dobozolni. Ha az openSUSE is dobozolva lenne az lehet hogy cak megkavarná az egyszeri vásárlót.

  • Bubi
    december 7., 2007 — 8:15 | Permalink

    A lokalizációról: természetesen örülök minden fordításnak, de a minőségen volna mit javítani. A Novell féle OpenOffice és a z OpenSuse is hemzseg az olyan rondaságoktól mint a ‘telepítésre került’ és társai. Magyarban a létige megfelelő alakját kéne használni, a ‘kerül’ nem segédige. Telepítve lett.

  • december 25., 2007 — 8:33 | Permalink

    Bubi: megnéztem a forrást és 36 helyen szerepel ez a szó, hogy ‘került’, a ‘telepítésre került’ pedig 2 helyen. Ez a több, mint 18 ezres üzenetkötegben nehezen nevezhető ‘hemezsegőnek’, azonban mindenképpen hiba (bár ezt én nem éreztem annak), de a listán felvilágosítottak erről.

    Ha valamilyen egyéb hibára lelsz, kérlek jelnetsd be itt.

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*