tegnap éjjel elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e itt gyűrnöm magam a lokalizációs bugon screenshotolásán, bejelentésén, meg ilyenek, de most amikor leültem a gép elé azt láttam, hogy minden bugot kiosztottak az illetékeseknek és elkezdik javítani őket. van amelyikre már konkrét megoldás van! ilyenkor úgy érzem van értelme kattintgatni mindenfele és bejelenteni a hibákat.
magyar szoftverhonosítási konferencia lesz 2006. július 2-án. ami már nagyon aktuális. ami kicsit beárnyékolja az attrakciót, hogy én is előadok. miután leszavazták az előadásom címét, amely egyszerűen csak localization @ novell lett volna, elgondolkodtam, hogy talán, hogy lehetne a címe a novell hogyan érteni mágyár, de a végén a novell szerepvállalása a honosításban lesz. akit ezek után is érdekel, az jöjjön el.
az elmúlt időben többször is nekem szegezték a kérdést, hogy mi van ezzel vagy azzal a suse körül. igen, kicsit úgy tűnik, hogy megfagyott a levegő, pedig sok mindent csinálunk… össze is foglalnám ezeket.
úgy tíz évvel ezelőtt fedeztem fel, hogy a matematika és a zene kapcsolata milyen szoros. mivel mindkét terület számomra rendkívül izgalmas, ezért úgy gondoltam kísérletezek vele egy kicsit. ezért fogtam egy skálát és elkezdtem a matematikát felhasználva komponálni. transzponáltam, majd az hangközöket és hanghosszokat szoroztam vagy osztottam, anélkül, hogy belehallgattam volna.
az elmúlt pár napban az oldal hihetetlen forgalmat generált. amikor megláttam, hogy ebben a hónapban 2 hét alatt több, mint 2000 egyedi látogatóm van, gyanakodni kezdtem, hiszen hatalmas egom sem kívánta elhinni ezeket az adatokat, mellesleg a google analytics sem támasztotta alá ezt a látogatottságot.
amikor először olvastam a filmről, akkor meglehetősen bizarr érzést keltett. hiszen ez egy orosz alkotás, amely a fantasy horror action thriller kategóriában indul. ehhez egy kis adalék, hogy tarantino azonnal a mátrixhoz és a gyűrűk urához kezdte hasonlítani, azonban amikor bejött egy kis ghostbusters feeling, ahogy mennek a nagy örvény fele a járőr zillel… és a zilben bekapcsolták a nitrót, azt mondtamazt mondtam: ez alapmű!
tegnap este fél kilenc fele, kizárásos alapon elvetődtem ismét a „nagy”, hogy megvegyem a legendavadászat című könyvet, amely a hvg és a discovery channel kiadása. azonban hiába néztem át a megfelelő helyeket, de nem találtam a könyvet, ezért eladó után néztem…
egy héten belül megjelenik a suse linux 10.1. pontosabban május 11-én. jelenleg rc4 állapotban van, de a kód már nem nagyon fog változni, csak nagyon indokolt esetben. ilyenkor például már lokalizációs változásokat nem fogadnak be, ezért bevallom már az rc3-at sem néztem át kellő alapossággal, hiszen az rc2 óta nem frissülnek pl. a yast javításaim sem.
sokszor beszéltem már a lokalizációról, de ha jól emlékszem a teljes folyamatot sosem mondtam el és most, hogy egy release után vagyunk ismét, talán érdemes számot vetni a dolgok mikéntjéről.
nagyon elszomorít, ami az xgl kapcsán történik. pontosabban nehéz örülni neki. megfigyelve mind a belső, mind a publikus listákat, mindenki azt akarja, hogy az xgl fusson nála, minden gépen, azonnal… (mellesleg, amikor amikor mindez bejelentésre került, akkor mindenki felharsant, hogy ez aztán a hülyeség!)
Legfrissebb hozzászólások