k:blog

másnap herrére mentünk, hogy lássuk mi a helyzet, de rendben volt minden. azért átmentünk egy olyan helyre, ahol még nem voltunk. irány langesund barneskole.

amikor elkezdtük nézni a rendszert bejött egy tanár, hogy akkor nem tart itt órát, nem akar zavarni. mi azonban arra kértük, hogy ne halassza el az óráját, már csak azért sem, mert a kis nebulók szomorúan kukucskáltak be a terembe.

az óra elején bemutattak minket, mint bulgáriából érkezett csodaembereket. itt felszisszentünk és gyorsan korrigáltak és mondták a gyerekeknek, hogy mivel nem beszéljük a norvég nyelvet, ezért angolul beszéljenek velünk. és ők így tettek… hát nem triviális? és elkezdődött az óra. itt hozzá kell tennem, hogy azért a norvég nagyon hasonló az angolhoz. a végére az adott szövegkörnyeztnek megfelelően és is értettem a dolgok nagy részét.

néztem, ahogy belépnek a rendszerbe és nagyon ügyesen kezelték a gépeket. a tanagyag pedig nem más volt, mint plakátkészítés openofficeban. azt hittem rosszul hallok, de a gyerekek valóban openoffice kezelést tanulnak. ekkor kértem, hogy fényképezhessek, mert ezt senki nem fogja nekem elhinni… nagyon elgondolkodtam arról, hogy milyen magasztos és gyönyörű feladat gyerekeket tanítani…

itt még volt egy kis jogosultságnyűgünk, de valahogy túlvergődtünk azon is. búcsúzásunkkor a tanár nagyon megköszönte munkánkat és azt hogy éjjeleken át dolgozunk… úgy látszik elterjedt, hogy itt ez a két bohóc, aki cserélgeti magában az elemeket, és vágja a fát. jó érzés volt, de úgy éreztem nem bírok ki még egy napot.

a mellettünk lévő teremben egy kislány gitározott és átmentem kicsit hallgatni. játéka tele volt hibával és lelkesedéssel: és ettől volt gyönyörű. ilyenkor a tér-idő sikról ki tudom ragadni magam, ami könnyűvé tesz mindent. ha nem lett volna vége a szünetnek elkértem volna, hogy játszak nekik valamit, de a tanár bejött, én meg kimentem…

visszafele megálltunk még egy gyönyörű temetőnél. azt hiszem itt jól tükröződik, hogy nem a kivagyiságról szólnak a mindennapok. a délutáni napfényben megkapó látványt nyújtottak a sírok…

aznap 3 órára volt beütemezve a projektátadás, és előtte még utoljára elkoccoltunk az esso kúthoz nosztalgiából. aztán megtudtam, hogy az ügyfél oldali projektvezető előző nap nyugdíjba ment, nem tudják átvenni a projektet… erre a fordulatra nem igazán számítottunk.

itt egy rövid előadást nyomtam, hogy milyen király ez a projekt és milyen jól megcsináltuk. a végén annyira belelkesedtem, hogy hihetetlen mondatok hagyták el a számat: „i feel much fear in you than faith. you have to believe in this solution unless you will completly lose the control.” ezeket akár obi-wan is mondhatta volna. de tetszett nekik…

a végén csak átvette a partnercég a projektet, ami valóban nagy megkönnyebbülés volt. mondjuk kértek 45 nap támogatást, és hogy aznap este még nézzük meg a mentési rendszert, ami tényleg out of scope volt, de hát opi áldott jó szíve miatt bevállaltuk.

másnap reggel nyolckor indultunk haza. a vonat hozta a formáját, és ott írtam meg ennek a pár napnak a történéseit a laptopon. természetesen a repülőjegyünkkel nem volt minden rendben, de ezt oslóban elnézték, azonban felhívták a figyelmet, hogy münchenben kissé szigorúbban állnak a kérdéshez.

amikor felszálltunk a gépre, az szépen kigurult a csápról és úgy maradt. nem indult be a motor… beszólt a pilóta, hogy jönnek a szervizesek… elképzeltem magamban, ahogy a szervízben ül az ember, és szólnak, hogy itt áll egy airbus 320 és meg kell bikázni… a pasi leül a gép elé, beüti, hogy man a320 és kikeresi, hogy milyen átalakító kell a bikázó csatlakozójához. felül a kis cuccra és kipöfög a kifutóra. 15 perc múlva be volt bikázva a gép. elgondolkodtam azon, hogy ki bikázza meg, ha a levegőben áll le a cucc.

ez a kis apróság pont elég volt, hogy a csatlakozással baj legyen, és amúgy is bajunk volt, mert mint kiderült nem voltunk rajta az utaslistán. ezért mire a terminálhoz értünk, az már le volt zárva, mivel már mindenki (más) beszállt.

nem kicsit lettem ideges, de aztán elintéződött, kirendeltek hozzánk egy csuklós buszt, ami egy-két szabálytalanság után, de a géphez ért. természetesen a csomagunk nem jött velünk, de másnap azt is kihozták…

sok projektet láttam már, sok helyen dolgoztam már, de azt kell mondjam, hogy nincs két egyforma munka és mindig van tanulság. arról nem beszélve, hogy néha a management és a sales teamnek sem árt, ha egyszer végigülnek egy ilyen projektet. csak nézik, ahogy az emberek harcolnak a mezőn… tanulságos.