azt hiszem ez volt a mélypont: a szerver hardverhibákat kezdett el produkálni, ami megnehezítette opi dolgát, nekem pedig folyton olyan érzésem támadt, mint a birkának, amely a vágóhíd fele megy, és kérdően néz körbe, hogy „ez most tényleg komoly?”. itt elkezdtem írni egy levelet arról, hogy mi, hogy, hol, miért, aztán abbahagytam és egy messengeres beszélgetést követően mintha elcsendesedett volna minden, az univerzum megnyugodott, és tisztán éreztem, hogy mit kell tenni…
opit kértem, hogy adjon ncpsharet nekem a herre szerveren és elkezdtem kézzel összerakni a jogosultságokat, ami hatalmas küzdelemnek tűnt, azonban emberfeletti erőt kaptam attól, hogy az alagút végén felcsillant a fényt, és már csak azon tűnődtem, hogy miért dudál? :)
opi hatalmas falatokban abszolválta a linuxos problémákat, én pedig a vissza a gyökerekhez elven átgondoltam és implementáltam a linuxos fájlrendszer migrációját az ncp-típusú létformák irányába. éjfélre kész lettem, és megmutattam stijan, aki mindeddig nem tudta min ügyködöm, és azt hiszem akkor láttam először mosolyogni… eufória kerített hatalmába, és nekiestem a többi site-nak. összekattintottam még egy iskolát és úgy gondoltam, megvan a mechanizmus, ezért kell egy segédprogram… hajnali fél 4-re értünk vissza és én hajnali 5-ig el sem tudtam aludni…
másnap reggel arra ébredtem, hogy nincs meg gabesz által kölcsönadott fényképező, ami kellően negatívan érintett, de fél napra rá kiderült, hogy a táskámban van, olyan jól bebugyolálva, hogy ne legyen baja és így rejtve is maradt szemem elől. a kábelt azonban így is sikerült elhagynom.
felhívtam camát egy toolért könyörögve, meg egy másikért, amivel a jogosultságokat könnyedén ki tudjuk adni. gyors tesztet folytattunk herrén, ahol teljesen jól ment minden, majd stijan elvitt minket a tengerpartra, amely a városházától kb. 500 méterre volt, hogy lássunk valamit végre norvégiából, de legalábbis az ő szűkebb környezetéből.
itt hatalmas nyugalom kerített hatalmába, bár még mindig a fényképezőért aggódtam, nem tudván, hogy ott van a táskámban… rácsörögtem maquesre, akivel rendszeres felhívjuk egymást valamely víz partjáról, a következő rendhagyó beszélgetéssel: „szia! az xy tó/tenger/óceán szeretne valamit mondani!” a telefont rituálisan a hullámokhoz közel helyezzük, hogy a fontos információ átmenjen, majd rendkívül serényen elköszönünk egymástól :) ez már olyan népszokás nálunk, de jó móka :). a némileg befagyott vízivilág a hullámzást elbliccelte, de a rituálé jelentőségét nem csorbította. itt megcsodálható a fjordok mellett húzódó földlemezek gyűrődése, és a napsütés. és itt kaptam üzenetet camától, hogy megvan a tool ekkor úgy éreztem, nincs az a troll, aki megállíthatna.
este elmentünk egy norvég étterembe, ahol lazac hiányában valami egész másfajta halat ettünk és mogyorótorta helyett egy almással kellett beérnünk. de utána nem igazán panaszkodtunk.
az étteremből visszafele nagyon vágytam már egy adag alvásra. aznap estére mindenhol ncpshare működött és a login scripteket is átírtuk. kicsit paráztam, hogy másnap mi lesz…
