december 29., 2005 – 5:09
3 / 2,391

bitter pill
többen számon kérik a családban, hogy miért nem gyógyszerezem magam, amikor is az orvos azt mondja mindenféle vizsgálatok után. hát elmondom orvoslásokkal kapcsolatos élményeimet.

jelenlegi gyomor/has/miegyéb problémáimmal több orvosnál megfordultam, de sehol nem volt 100%-os a siker.

a vizsgálatok során az volt a megdöbbentő, hogy csupán mérésen alapuló módszerek útján nem tudott senki sem konkrétumokkal előállni. aztán a legnagyobb problémám az volt, hogy egyik orvos szemében sem láttam azt a „tudom a megoldást!” csillogást, amit úgy elvárnék, és kérdéseimre nem tudtak határozottan felelni. ha én ezt tenném, akkor az ügyfél nem engedne hozzányúlni informatikai rendszeréhez, mert féltené… hát én is ezt teszem… csak kicsit komolyabb a berendezés…

aztán kaptam egy gyógyszert, amit fél évig kellene szedni. ez szerintem az a hosszú távú mérgezés, amit nem vagyok hajlandó magamon tesztelni. aztán akivel beszéltem, az mind ezt a gyógyszert kapta különböző gyomorbajaira, mint slágerszert. ez végkép arra az elhatározásra késztetett, hogy nem nekem találták ezt ki. aztán átfutottam a mellékhatásokat, amely a kisebb stáblistának is elment volna a filmekben. azt hiszem ezzel mindent elmondtam…

hát ezért nem veszem be a gyógyszert, mert az orvos nem tudja mi bajom van, az orvoslátogató pedig nyilván ezt a terméket futtatja most…

a másik problémám az orvoslással az az empátiakészség teljes hiánya. az, hogy az emberre ráordítanak a sebészeti ambulancián, hogy miért ilyen papírral üldögél, itt miért nem egy olyannal amott, az rendkívül vérlázító. az ilyen miért foglalkozik emberekkel? talán jókedvemben járok orvoshoz szerintük? kiírva semmi nincs sehova. az ember nem tudja hol kell várnia, miért és meddig.

ez az én szakmám nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a szolgáltatáshoz, amit nyújtok nem adok dokumentációt, nem kérdezhet az ügyfél, amit adok azt látatlanban isteníteni kell és nem tájékoztatok senkit semmiről, de az ügyfél előtt jókat röhögünk a kollégával, esetleg kitárgyalunk egy másik idióta ügyfelet.

nos, ez megalázó, kedves orvostudomány!

megjegyzem, hogyha én ilyen hatásfokkal dolgoznék, valószínűleg már nem lenne hol, mert nem engedhetném meg magamnak, arról nem is beszélve, hogy egy “maximalista állat” vagyok, ahogy azt többen megjegyezték már az idők során. az orvoslás pedig ilyen szempontból nem egy sikerszakma, hiszen egyszerűen nincsen gyógyult páciens, valakinek mindig van valami baja, ha nem testi megvalósulásában, hát lelki síkon. de ezt végképp nem nagyon tudom összeegyeztetni a nyugati orvoslással.

és hogy jobban visszakanyarodjak az informatikához, az egyik intézményben az alábbi beszélgetésben volt részem, amit nem tudtam hova tenni:

- jövőre egy új számítógépes rendszert vezetnek be, ami miatt sokkal többet kell várni, nagy fejetlenség lesz…
- milyen rendszert?
- azt nem tudjuk…
- és akkor honnan tudják, hogy lassabb lesz?
- mert mindig lassabb!
- kipróbálták már?
- nem!
- és biztos, hogy rosszabb lesz így?
- igen, ezért szólunk is előre mindenkinek…

akkor gondoljunk bele… a visszajáró betegeket azzal traktálják, hogy az informatika bevezetésével, mennyire nehezebb lesz minden… ekkor a laikus fejében ez automatikusan összekapcsolódik, hogy az informatika egy hátráltató tényező… ha belegondolok, hogy olyan emberek, akik a liftnél is megnyomják mind a lefele, mind a felfele nyilat, és képtelenek erre az egyszerű műveletre, akkor vajon mivel van a baj?

cimkék

3 hozzászólás

  • december 29., 2005 — 17:28 | Permalink

    Az orvoslás rövid története
    (i.e.1000.) – Itt egy gyökér, rágd el!
    (i.sz.1000) – A gyökér pogány dolog, imádkozz!
    (1850.) – Az ima babonaság, itt az elixir!
    (1925.) – Az elixir kuruzslás, vedd be ezt a tablettát!
    (1980.) – Ez a tablatta elavult, jobb az antibiotikum!
    (2000.) – Az antibiotikum nem természetes. itt ez a gyökér.

  • Niko
    december 29., 2005 — 18:27 | Permalink

    “maximalista állat”-> hasproblémák
    stressz?

    Másrészt teljesen egyetértek! A mai orvostudomány legnagyobb hátráltató tényezője, hogy analizálnak és nem egészében figyelik az embert. Nem a betegség valós okát keresik, hanem a tüneteket kezelik. Persze ez durva általánosítás, de sajnos nagyon kevés kivétellel találkoztam.

    Nekem 20 éves koromban volt egy “érdekes” hasfájásom, ami miatt minden oldalról belémnéztek és az összes lehetséges dolgot belémöntötték és átvilágítottak… A két hetes vizsgálatdömping minden egyes eredménye negatív lett, amibe a kedves főorvos úr nem akart belenygodni és ismét el akarta végezni a vizsgálatok egy részét. Ekkor beszélt nekem először egy fiatal doki arról, hogy nem biztos, hogy bármilyen szervi bajom lenne…
    Hamarosan elmúlt :) (persze közben megváltozott az életem)

    Egyik kedvenc történetem, amit egy japán mester mesélt a nyugat és a kelet különbségéről, arról szól, hogy miként szeretnénk fényt deríteni arra, hogy miért van a virág, vagy mi az értelme.

    A nyugati ember elkezdi szétbontani (persze miután leszakította): gyökér, szár, szirom, bibe… sejtek… atomok… elektronok… bozonok… de még mindig nem értik a virágot.
    A keleti ember egyszerűen leül a virág elé, megszagolja, nézi és megpróbálja a virág “helyébe érezni” magát. Ennyi.

  • december 31., 2005 — 13:46 | Permalink

    igen a stressz sanszos, de nem is ez volt az apropója az bejegyzésnek.

    a keleti és a nyugati kultúra hozzáállása valóban nagyban különbözik, az egyik túl közelről, a másik túl felülről próbál rálátni a dolgokra… az igazság pedig odaát van :)

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*