nem is tudom, mit vártam ettől a koncerttől. azt hiszem semmit. úgy gondoltam, majd csak lesz valahogy. egy azonban biztos: al di meola miatt mentem ki…
már a szerzőpáros is furcsa volt, hiszen a j.s.bach és malek miklós kettőse által fémjelzett darab meglehetősen szürreálisnak tűnhet, bár nyilvánvaló, hogy a darab megírásának tevékeny részese volt horgas eszter és al di meola is. horgas eszterről pedig semmit nem tudtam, csak annyit, hogy al, mindig nagy tisztelettel beszélt róla, ami mindenesetre megfelelő garanciának tűnik.
a mária, a közismert bibliai történetet dolgozta fel, de nem akármilyen formában. a szereplők hol hangszerek, hol énekhangok, ami egy zene iránt nyitott embernek mindenképpen felkelti az érdeklődését, különösen akkor, ha megtudja, hogy egy crossoverről van szó, vagyis a zenei stílusok teljes keveredésről, az etnótól a rapig, a klasszikus zenétől a jazzig.
kivonult a nagyszámú zenekar és kórus. voltak vagy 150-en, és akkor kezdtem érezni, hogy itt nem akármiről lesz szó… a nyitóképek döbbenetesen jók voltak a kivetítőkön, és a kellemes zenei aláfestéssel beburkolt és felkészített az élményre.
nem is tudom elmondni, hogy mi minden került terítékre a színpadon… annak ellenére, hogy megpróbáltam javarészt alre koncentrálni, aki szerepéhez méltón hófehér ruhában jelent meg [az ő szerepe volt az angyal], és egy klasszikus gitáron hihetetlen futamokat mutatott be, egyszerűen azon kaptam magam, hogy fel se tűnt mikor jön fel majd hagyja el a helyét…
amikor együtt játszott hegedűvel, cimbalommal, afrikai dobokkal vagy dorombbal, az lebilincselő volt, és habár nem vagyok egy nagy klasszikus zenei műveltséggel megáldott ember, lantos zoltán hegedűjátéka fantasztikus volt. a hegedű a dobokkal [horváth kornél] volt a három királyokból az egyik, míg a másik kettő a cimbalom és szaxofon volt. lantos zoltánt, még al is megtapsolta, és nem véletlenül… számomra ez volt az egyik csúcspont.
akit még ki szeretnék emelni, az a bolyki brothers, akik hihetetlen hangulatot teremtettek a színpadon, az egyetlen dolog, hogy nem kellett volna erőltetni a közönségénekeltetést. ez ugyanis nagyon nem működött, azonban vastapssal honorálta a közönség a gyönyörű énekhangokat.
a nagy kivetítőkön pedig jól volt követhető az egész előadás. a legjobban az tetszett, amikor a tanítványok [bolyki brothers] a gloria halleluja részt énekelte, és ekkor hirtelen bevágták alt, aki ekkor csak ritmusozott hangszerén, szájáról olvasható volt, ahogy énekel. de mintha csak magában, gyengéd zenei révületben, mint egy kisgyerek…
élmény volt… crossover.
mint, mondtam a hegedő és a gitár fantasztikus egyvelege rendkívüli dolgokra képes. ezt akkor tapasztaltam meg először, amikor a rite of strings járt budapesten [al di meola, jean-luc ponty, stanley clark]… egy ilyen részlet talán érzékeltetheti a zene csodálatát.
rite of strings: renaissance
