k:blog

amit eddig olvastam a múlt csütörtöki chumbawamba koncertről a sajtóban, abból az derült ki, hogy az újságírók ha ott is voltak a koncerten, fogalmuk sem volt arról, hogy mit hallanak, és csak a slágerlistán megfordult nóták ismeretére korlátozódik ismeretanyaguk…

innen kérném meg a koncertszervezőket, hogy ne adjanak ingyenjegyet a sajtónak, mert kötelező jelleggel látogatják meg a létesítményt, jobb lenne, ha az újságírók saját pénzükön nézegetnék a hangversenyeket, mert ebben az esetben meggondolnák mire mennek, és nem hordanának össze ennyi badarságot.

személy szerint szokásomhoz híven nem vettem előre jegyet. ebben a tekintetben szeretem a koncert előtt a helyszínen megejteni a vásárlást. amennyiben van jegy, akkor érdemes megnézni a koncertet, ha már nincs, valószínű a sors nem akarja, hogy így legyen és akkor nem is érdemes.

a koncert napján még este 7-kor is vacilláltam a dolgon, mert nagyon fáradtnak éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy nem tudom végigállni az eseményt. a helyszínre érve azt hittem a koncert elmarad. a parkoló üres, nincsenek sorok. nincsen senki… koncertjegy horror árú, 7000 pénz, sebaj, most már csak azért is…

bent széksorok, ami nekem pont ideális volt, és eszembe is ötlött, az új lemez. igen ehhez nem is illik más. a minimálszínpadra a 8 tagú zenekarból négy és felen jöttek fel, minimálhangszerekkel… kicsik aggódtam, de az egyik legjobb akusztikus koncert jött, amit mostanság hallottam [és mielőtt a rosszmájúak kajánul mosolyognának, volt részem ilyesmiben]. nem volt itt sumákolás, nem lehetett félrenyúlni, vagy hamisan énekelni, mert szétszállt volna a produkció…

ahogy anno azt írtam, hogy anarchista, punk zenekartól nehéz azt elfogadni, hogy egy sportcsarnoknyi produkciót nyomjanak, úgy az is meglepő, hogy egy klubhangulatú akusztikus bulit adjanak. hát itt ez a véglet másik fele és kiderül, hogy egy zenekar lehet punk és lehet anarchista minden külsőség nélkül, akusztikusan, minimál felszereltséggel… zseniálisan.

az ösztönös polgári engedetlenség többször felbukkant az este folyamán, és véleményem szerint akik nem figyelték, hogy dalok miről szólnak, illetve azt a brit kiejtést, amely nem-megtanulható és egyértelműen elválasztja a bennszülötteket a külhonban nyelvet tanulóktól, nos azok egy nagyságrenddel kevesebbek kaptak az élményből. valóban visszás dolog végigücsörögni egy punk zenekar koncertjét. itt mégis ez rendben volt, nem elfeledkezve az angol királynő és margaret thatcher szapulásáról, valamint a 2-3-400 éve történt igazságtalanságon és nyomorultságon, megfelelő tálalásán.

volt szünet, ahol a zenekar elmondása szerint érdemes sörözni, hogy a második rész kellemesebb legyen… mint egy futballmeccsen és esetleg lesz hosszabbítás [volt], esetleg büntetők… :) a szünetben a koncertjegy hátán lévő szövegkörnyezetet tanulmányoztam, és egy koncertjegyen egyáltalán nem szokványos szöveget találtam:

lelki problémáival forduljon bizalommal a lelki egészségvédő ambulancia magasan képzett szakembereihez. pszichoterápia, tanácsadás, önismeret.

gyorsan körbenéztem, de senki nem készült rituális öngyilkosságra, és bevallom nem kívántam megkeresni a koncert és a felirat közötti hiányzó láncszemet, ezért inkább csendben megvártam a 2. félidőt.

szóval csalódás elnapolva, és mindazon zsurnaliszták akik fanyalogtak, azok máskor ne jöjjenek el jó? köszi…

a dal amit mutatni szeretnék, az új lemezen található. elmondásuk szerint, egy barátjukról szól, aki kispolgári élete ellenére a szíve mélyén punk maradt…

some set their hearts on a rocking chair
the better to sleep out the days
but i’m looking for a reason to kick and scream
i don’t want to fade away

we think that the power is in our hands
‘cos we’re holding the remote control
pile up the lot and what’ve you got?
bitter-sweet nothing at all

some set their hearts on a rocking chair…

it’s a mighty long way from my own front door
to the world we were going to make
we got bloodied and bruised for the old excuse
that it’s hard just staying awake

some set their hearts on a rocking chair…

wake me up if you catch me falling
gently into the night
shine up my shoes ‘cos I can’t get used
to the dying of the light

some set their hearts on a rocking chair…