vannak olyan sci-fi filmek, amik nem azért érdekesek, mert nagyon nagyot durrant benne a látvány, hanem mert számomra nagyon érdekes gondolatokat feszeget. ilyen a the final cut is.
robin williams karaktere gyermekkoromban a nagy mókamester jelzővel kapcsolódott össze, de mostanában sorra készít nagyon elgondolkodtató, nem kézenfekvő filmeket.
az alapötlet szerintem zseniális. a szülők gyermekük születése előtt eldöntik, hogy kérnek-e gyermekükbe egy implantátumot, amelynek lényege, hogy rögzít minden eseményt, képet és hangot, amit az ember élete során átél. mindezt csak azért, hogy halálakor, ne beszédeket mondjanak, hanem egy filmet vágjanak belőle össze.
természetesen iszonyatos mennyiségű filmanyagból kell összevágni a másfél órás filmet, amely méltán emlékezik meg az elhunytról. ezért vannak sztárvágók is, akik nagyon jól végzik a dolgukat, és mesterműveket készítenek. főhősünk is egy ilyen vágó.
egyébként a szoftver is zseniális, ami elemezte az emlékeket. egyből letörölte az alvást, majd szétválogatta az eseményeket… például a mellékhelységben töltött időt, stb… nagy ötlet volt, hogy a hibás implantátumok halucinációkat és álmokat is rögzítettek véletlenül, így számos szürrealista “film” is keletkezett… a variációs lehetőségek végtelenek….
a szülők kb. 12-20 éves kor között mondják meg gyermekeinek, hogy ilyen implantátuma van, ami nagyon sokfajta reakciót képes kiváltani. gondoljuk csak meg, mi lenne, ha megtudnánk, hogy az egész eddigi életünk rögzítve van, és halálunkkor azt jól megnézhetik.
hát igen, itt is vannak akik, ezt nem szeretik, ezért speciális tetoválással megzavarják az implantátum hang- és/vagy képrögzítő részét.
de mekkora távlatokat nyithat az egész, mennyi jóra és mennyi rosszra lehet ezt felhasználni, ha lenne ilyen. kapásból megnézném nagy sándorét, hogy miben is halt meg… vagy oswaldét, hogy mi is történt dallasban a könyvraktárban, mert ahogy azt shaw/blades megénekelte:
manson lived, lennon died
you don’t know the reason why
i’m cryin’
thirty years enough time for me
tell me who shot kennedy
i’m dying’
te jó ég, hogy keveredtem el idáig?! lassabban írok, mint gondolkodom [ami egyébként szerencse, most mégis gátló tényező].
de vissza a filmhez… szóval ez a rögzítés ugyanakkor elég frusztráló is lehet. hiszen én sem szeretném, hogy megtudja azt valaki, hogy gyermekkoromban én szúrtam ki a házmester kocsijának a kerekét, csak azért, hogy gyönyörködjem a kiáromaló levegő hangjában és a gépkocsi megereszkedésében, vagy hogyan vágtam el apró, gyufából kreált tűzfüggönnyel a hangyák táplálékszerző útvonalait… [hoppá... hát nem elmondtam?!? :)] természetesen ma már tudom, hogy ezt nem szabad, és amikor legutóbb feymant olvastam a hangyákról… ok, abbahagytam…
tehát, mi történik akkor, ha egy fontos ember implantátuma rossz kezekbe kerül. olyan dolgok derülnek ki, amiket rosszra lehet használni… egyébként a legtöbb jó dolgot a világban rosszra is lehet használni, ami igen csak aggasztó…
…és mi van akkor, ha az egyik legjobb vágó, aki a legkényesebb anyagokat vágta egész életében rájön, hogy szülei túl korán meghaltak ahhoz, hogy elmondják neki: implantátuma van…?
