nem tudom, hogy ez a műfaj ismerős-e valakinek… ha nem akkor most mesélek róla. a ködharapás nem más, mint olyan dokumentum, illetve annak elkészítése [vagyis ige és főnév is egyben], amely sok oldalból áll és tele van mindenféle buzzword-del.
a ködharapásokat nem érti igazán senki, az sem mindig aki írja, de ez nem is nagy baj, hiszen nem is nagyon olvassa el senki…
a dolog súlyra megy… akkorának kell lennie, hogy bármely apró testű rágcsálóra rádobva végzetes legyen, kisebb testű ragadozók esetében azonban egyértelmű meghátrálást okozzon vinnyogó hanghatás kíséretében. fontos, hogy legyen logó a fedlapon, és valami ütős ábra az első 4 oldalon belül.
az ilyen dokumentum célja nem más, mint a figyelemfelkeltés. a létezés bizonyítása…
az efféle bizonyítások mellé teljes infrastruktúrák épültek ki az informatika oly rövid történelme során. dokumentáció- és stratégiahegyek, kereskedők és konzulensek képesek mozogni a ködharapás témakörében, de mivel az igény szüli a keresletet, ezért ne csodálkozzunk, ha műfaj virágzik.
egyetlen bajom van vele… nekem kell most egy ilyen ködharapást összeállítanom. ha azt mondanám, hogy nem tudok írni, az nem lenne igaz, hiszen, ha van miről, akkor füstölni tud a billentyűzet, de ha bután kinézve a fejemből, még mindig nem látom, hogy merre is fog haladni a ködharapás, akkor a helyzet reménytelen…
tudom, ha az anyag nem kerül elolvasásra, akkor nincs is nagy kockázata, de valahogy mégis úgy gondolom, hogy tartozom magamnak annyival, hogy olyasmit adok ki a kezemből, amelynek gondolatiságához valamiképpen kötődöm. bár emlékszem megrázó élmény volt a főiskolán a kultúrtörténeti dolgozatom elbírálása, amelynek egyetlen szempontja a beadandó anyag asztalon való pörgésének egyenletessége volt… az egyenletesség pörgése nem volt tökéletes, ami nem csoda, hiszen alapvetően nem is ez volt a célja… megjegyzem hármas lett, pedig rengeteg munkám volt benne, és később a kutatásom tárgya meghatározó élménnyé értett, ezért valóban nincs mit sajnálom a befektetett munka miatt.
de most itt ez a ködharapás, amely felett egy hete ülök és nem halad… néha úgy érzem felvillan a fény és elindulok valamerre… írogatom, de érzem, hogy valami nagyon nem jó kerül ki kezeim közül a szuszmákozás következtében, ami kellő bizonytalanságot ébreszt bennem és komplett fejezeteket irányítok a nihil felé…
az ember ösztönösen megérzi, ha jó irányba halad, és azt hiszem most megvan… csak ki kell írnom magamból… csakhogy így elvész az aminek szánták: nem lesz többé ködharapás. értelmet nyer… mint amikor olajjal impregnált durva kötésbe tesznek egy leonardo ábrát, amelyet, hajdan kifújt a mester kezei közül a őszi cudarság. az én ötleteim is szépen becsomagolva kerülnek átadásra, úgy hogy a fedlapról összetéveszthetetlenül szembeötlik, hogy ködharapásról van benne szó, távol tartva tőle mindenkit, aki értelmes dolgokkal szeretne foglalkozni…
nincs ezzel semmi baj… nyílván csak én sajnálom a gondolataimat, amelyek ködharapás gúnyájában állnak az örökkévalóság előtt. biztatásul érzem: az ötletek nem vésznek el… magamban mindig meglesznek, és ha a ködharapás nem is, én talán több lettem tőle…
