október 30., 2005 – 7:11
2 / 2,335

gondoljunk csak bele, milyen lehet, ha egy olyan cégnél lehetsz informatikai vezető, ahol a cég profitjára nem vagy közvetlenül hatással: vagyis nem rajtad múlik a nyereség, emiatt megütnek mást. ugyanakkor elég nagy mennyiségű pénz áll rendelkezésre, hogy valami jó kis rendszered legyen. azt veszhetsz fel, akit akarsz, olyan gyártót választasz akit akarsz. az egész üzemeltetést ki tudnád tenni outsourceba, tehát ha beüt a probléma, akkor egyszerűen rámutatsz valakire, aki a hibás és azt máris kötbérezik. ezek után nem marad más választásod, minthogy kutatás-fejlesztéssel foglalkozz, vagyis, olyan technológiák felkutatásával és beszerzésével, amelynek célja, hogy jobban működjön az it részleged… vannak, akik ilyen székben ülnek és nem érzik meg a lehetőséget, és ez annyira elszomorít… én pedig egy évben 50 projekt bábáskodásával küszködök és minden nap egy harc, amit a nap 24 órájában kell megvívni…

sokszor elgondolkodom, hogy vajon a megfelelő helyen vagyok? a megfelelő dolgot teszem? vagy esetleg máshol nagyobb hatásfokkal tudnék alkotni…. alkotni és nem küzdeni…

az egész kicsit olyan, mint amikor az ember nekifut a hegynek, a szél szemből fúj… és még élvezi is, ahogy csíp. összeszorítja a fogát és feljut a hegytetőre, ahol csodálatos a látvány, de szeme sarkában látja, hogy valami nem stimmel… ekkor odafordul és azt látja, hogy egy hegy van ott, és az ösvény arra visz, nem a lankák irányába… ekkor nekifut és megy és fogát összeszorítja… és a hegyek csak jönnek és jönnek és már nem élmény levegő után kapkodni, mert szúr ez a szerencsétlen mellkas, elhasználódott ez a különös organizmus, amely sok milliárd sejtet irányít egyetlen egységben és felvetődik a kérdés: nincs más út, mint felfele?

amikor először teszi fel az ember magának ezt a kérdést, maga is elmosolyodik idealizmusán, és gyorsan száműzi a gondolatot, amely kis ördögként egyre gyakrabban bukkan fel tudatának legmélyén. És azon kapja magát, hogy ösztönösen kémlel a másik ösvény után, észre sem veszi, hogy ezt teszi…

talán máshol, ahol nem ez a fajta küzdelem veszi el az energiát, amelytől konokká és agresszívvá érik, elképzelhető, hogy ezen energia csodákat tehet, mint alkotói forrás? vagy már a küzdelem annyira mélyen beleivódott, hogy nem tudna csendben csodát gyártani? csodát, csupán magának… csodát, ami nem megváltja a világot, hanem megváltja a mindennapokat… csodára, ami talán mindig előttünk van, csak nem akarjuk észrevenni…

most így átolvasva, megint messzire lódultam gondolataimmal, nem nézre hátra, hogy ki tud követni… de mindegy, már kiesett belölem, röpke 12 perc alatt… még engem is megtud lepni…

cimkék

2 hozzászólás

  • vendeg
    október 30., 2005 — 23:47 | Permalink

    cio szerintem egy olyan fertőzés, amit ha elkapsz, (előbb-utóbb) a lehetőségekből kockázat lesz.

  • k
    október 31., 2005 — 0:08 | Permalink

    fertőzés? ez olyan, mintha negatív dolog lenne… szerintem ez is csak egy feladat.

    kockázat? ki nem használni a lehetőséget, szerintem pont ugyanakkora kockázat.

    miért? mert láttam olyanokat is, akik jól csinálják… nyílván nem egyszerű, de mindez nem itélet, hanem töprengés… nyilván “odaát” sem könnyű, nemcsak “ideát” :)

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*