a régiek azt hitték, hogy a föld egy feneketlen tengerben úszó teknősbékán álló elefánt háta. természetesen más kérdés volt az, hogy mi tartotta fenn a tengert. erre nem tudták a választ, és mi kellően tudatlannak hisszük őket, és nagyokat mosolygunk.
nos akkor nézzük, hogy mit hiszünk mi. hát éppen azt hisszük, hogy a világ egy forgó labda, amely minden oldalán embereket tart, némelyeket fejjel lefelé, miközben nyársként forgunk egy nagy tűz előtt, amit napnak nevezünk. hogy mi van a labdákon túl arra pontosan nem tudjuk a választ, mégis azt gondoljuk, hogy mi aztán valóban értelmes lények vagyunk.
gondoljunk csak bele a gravitáció csodájába, ami megtart bennünket a labdán, és ez a valami nemcsak a föld ereje, hanem ez az a dolog ami egyáltalán gömbölyűvé teszi a földet. együtt tartja a nap anyagát, és folytonos, nap körüli keringésre kényszerít minket, szüntelen eltávolodási törekvésünk ellenére. ez az erő azonban nemcsak a csillagokban, de a csillagok között is jelen van, ami milliárd fényévekre kiterjedő galaxisokban tartja együtt. még ezt az elemi és mindenre kiterjedő erőt sem tudjuk teljesen megmagyarázni, legfeljebb csak elfogadni.
az univerzum pereme számunkra éppolyan ismeretlen, mint a feneketlen tenger amelyben egy teknősbékán álldogál egy elefánt…
és egy dal, amit nagyon szeretek… nagyon áttételesen, de talán még a témához is vág…
train: drops of jupiter
now that she’s back in the atmosphere
with drops of jupiter in her hair, hey, hey
she acts like summer and walks like rain
reminds me that there’s time to change, hey, hey
since the return from her stay on the moon
she listens like spring and she talks like june, hey, heytell me did you sail across the sun
did you make it to the milky way to see the lights all faded
and that heaven is overrated
tell me, did you fall for a shooting star,
one without a permanent scar
and did you miss me while you were
looking at yourself out therenow that she’s back from that soul vacation,
tracing her way through the constellation, hey, hey
she checks out mozart while she does tae-bo,
reminds me that there’s time to grow, hey, hey
now that she’s back in the atmosphere,
i’m afraid that she might think of me as plain ol’ jane
told a story about a man who is too afraid to fly
so he never did landtell me did the wind sweep you off your feet
did you finally get the chance to dance along the light of day
and head back to the milky way
and tell me, did venus blow your mind,
was it everything you wanted to find
and did you miss me while you were
looking for yourself out therecan you imagine no love, pride, deep-fried chicken
your best friend always sticking up for you
even when i know you’re wrong
can you imagine no first dance,
freeze dried romance five-hour phone conversation
the best soy latte that you ever had . . . and metell me did the wind sweep you off your feet
did you finally get the chance to dance along the light of day
and head back toward the milky way
