abban mindenki egyetértett, hogy ez a koncert a gitár ünnepe volt. steve vairól nehéz mesélni. őt látni kell. amikor legelőször megpillantottam az mtv-n talán 90-ben, vagy 91-ben, az i would love to… c. dalban, azt mondtam, hogy ilyen nincs is… csak néztem, ahogy egy 7 húros gitáron nyomja… szóval steve rendkívül magával ragadó személyiség, aki minduntalan zenei határokat feszeget, és minduntalan precízen teszi ezt…
aztán pár éve itt járt, de nem adott koncertet, csak dedikált, és elvittem az összes lemezemet…
nem a tömegben álltunk elötte… tömeg csak az utcán volt…, hanem egyszerre 1 vagy 2 ember mehetett oda hozzá. rendkívül barátságos és kedves volt. megkérdezte, hogy hívnak, és a passion and warfare borítóra ráírta, hogy „to kalman” [ez a lemez, amivel befutott]. nézegette a lemezeket, amiket hoztam és kérdezte, hogy melyik tetszik a legjobban? de mondtam, hogy nagyon nehéz választani, majd az alien love secret-re böktem, és nagyot mosolygott… mint mikor a kisgyereknek kitalálják a gondolatát. és azt mondta azt ő is nagyon szereti…
bátorított, hogy kérdezzek, ha van mit, és én elkezdtem beszélni vele devin townsend-ről [aki egy fiatal srác, és ő énekelt a sex and religion lemezén], de mondta, hogy nem fognak már együtt dolgozni valószínüleg, de igyekezett megjegyezni, hogy devin rendkívül tehetséges zenész és sokra fogja még vinni… majd szóltak, hogy lejárt az idő… alig pár perc lehetett… kábán jöttünk ki a haverommal.. mindketten annyira elvoltunk a gondolatainkkak, hogy nem is szóltunk egymáshoz… fel se fogtuk az egészet… csak este döbbentem rá, hogy te jó ég és steve-vel beszélgettem! és a haverom másnap felhívott, hogy „bakker, ez tényleg megtörtént velünk?!”, mert ő sem tudta felfogni és megemészteni…
…de visszatérve a koncertre… mivel, úgy egy éve járt pesten steve a g3 turnéval, kicsit féltem, hogy nem fog nagy újdonságot hozni a koncert, és szépen kipipálom… de nem egészen így történt…
az egész eric sardinas-szal kezdődött. ez a fazon kalapból, hajból, lebernyegből és egy gitárból áll. egy washburn es10-es vagy es20-as fémrezonátoros gitáron, kisujján fém sliderrel szakad ki az emberből a blues. ahhoz, hogy el lehessen képzelni, ahhoz ezt meg kell nézni. na… és ehhez képest rápakolt egy dupla torzítót az egészre… szóval nem 100-as a srác, de iszonyú feelingesen nyomja, van dög benne…
egyébként nem érzem, hogy valami kimagasló tehetség lakozna benne, de ott van a kezében az, amit tud, és ezt nem lehet tőle elvenni… visszatérően nyomta ezeket a bluesos, de vastag témákat, és mellé próbál karcosan énekelni, ami mindenesetre a lemezen jobban sikerül neki… a fenti linken is látható módon nyomja sörrel, lemászik a közönséghez, nagyon elemében van és a szeánsz végén rituálisan felgyújtja gitárját, amellyel nagy kockázatot nem vállal, ugyanis a fém részek nem túl jól égnek, de látványnak nem utolsó…
szóval azon morfondíroztam, a koncertet megelőző napon, hogy őskori vai-kedvenceim nyilván nem lesznek hallhatók… és erre a vai műsorában a második nóta nem más, mint az audience is listening című alapmű, amely első hallásra nehezen emészthető, ám laktató darab, és szépen jöttek dalok, az új lemezről is, és a régiekről is szemezgetve…
nem szabad kihagynom, hogy olyan nevek játszanak a the breed nevű zenekarában, mint billy sheehan [akivel még a david lee roth band-ben is játszott], valamint tony macalpine, aki önmagában is meg tud tölteni egy koncerttermet az államokban. ez a csapat annyira erős, hogy egyszerűen befogadhatatlan az élményt képesek adnak.
nagy élmény volt az akusztikus szekció, már csak azért is, mert sosem láttam vait akusztikus gitáron játszani, mindez élőben pedig kivételes csemege… bár gondoltam, hogy lesz ilyesmi valamikor, hiszen éppen tavaly hozott ki az ibanez egy steve vai signature akusztikus gitárt, amelynek szerényen csak euphoria a neve… szóval sosem gondoltam volna, hogy hallom valaha a rescue me or bury me akusztikus változatát, amelyet steve énekel! vagy nagy kedvencemet a sisterst, vagy a little green mant az első lemezéről…
a whispering a prayer pedig akkor katarzis, amit nehéz szavakba önteni… a dalnak egyszerű, ám briliáns dallamvezetése szép lassan bontakozik ki, ám a végére kiteljesedik, és már nem enged, tehetetlenül sodrodsz vele és kiráz a hideg, szem nem marad szárazon…
billy sheehan szólóját emelném még ki, hiszen fergeteges dolgokat produkált a basszusgitáron. úgy játszott rajta, mint egy egyszerű flamenco gitáron. játszi könnyedséggel akkordozott rajta és szántották ujjai a nyakat… elképesztő volt.
majd steve bejött egy világító szerelésben, ahol mind a gitár, mind a fejére erőltetett cucc világított, ujjain lézernyalábok szórták a fényt, és a füst és színes lámpák teljesen földöntúlivá varázsolták a jelenetet . és mintha ez nem lenne elég valami olyan táncba fogott… dobálta a gitárját, ugrándozott és mindez nem zavarta abban, hogy halál pontosan játsszon.
a koncert csúcspontja, amikor négyen kezdtek el játszani… demindenki a másik gitárján, úgy hogy a sajátját pengette… elképesztő volt, annak ellenére, hogy ezt a g3 turnén is láthattuk.
a ráadásban pedig a liberty veszi kezdetét, és steve rendkívül szimpatikus módon eric-ket is a színpadra hívja, hogy együtt nyomják el mindannyian a my guitar wants to kill your mama cimű zappa klasszikust [ugye nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy steve serdülőéveit zappa zenekarában töltötte]. itt jött a poén, ugyanis billy és tony gitárt cserélt és billy olyan szólót nyomott basszusgitáros létére, hogy mindenki elégedetten csettinthetett… de billy szerényen a gitárra fogta a dolgot, mintha semmi köze nem lett volna az egészhez :) nagyon tetszett az is, amikor tony és steve gitárja beszélgetett, és felvillant, hogy mr. macalpine nem egy egyszerű ritmusgitáros, hanem egy igazi gitárkarakter… bár így utólag belegondolva ez az akusztikus résznél is kiderült, ahol steve-vel nyomtak egy kis virgát.
azt kell mondjam, hogy megdolgoztak a srácok a pénzükért, hiszen úgy 2:45 percet játszottak, és ha ehhez hozzáadjuk sardinas előadását, akkor több, mint 4 órát adózhattunk a gitárzenének… soha rosszabbat!
most pedig kivételesen nem egy ritkaság jön, hanem érdeklődésfelkeltő… remélem sikerül egy emészthetőbb darabot választanom…
steve vai: sisters
