szeptember 21., 2005 – 17:43
0 / 2,478

a brainshare a novell minden évben megrendezésre kerülő utazó technikai konferenciája. abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt 8 évben rendszeresen eljutottam erre az eseményre, hol salt lake citybe, hol nizzába, hol barcelonába… úgy gondoltam csokorba szedem személyes benyomásaimat az eseményről…

barcelona
ez az egyik város, amelyben szívesen laknék [ide sorolható még amsterdam és san fransico is... na jó még vancouver, ez nem mondható el az nizzáról, ahol korábban volt], és külön jó volt úgy ott lenni, hogy már nem először jártam arrafelé, és nem kellett egyik látnivalótól a másikig rohanni, hanem a fennmaradó csekély szabadidőben élvezni lehetett magát a várost.
barcelona éghajlata szerintem tökéletes, emellett kellően európai, és a kurtúrális vonatkozásai is számottevőek. nem is beszélnék erről sokat…




és akkor mi is jöhetne itt, mint a híres barcelona dal, azonban nem abban a formában, amit mindenki ismer… inkább egy ritkaságot mutatnék be. az alábbi felvétel egy demó verzió amiben, még más a szöveg és a dallamvezetés is eltér az eredetitől. ebben a verzióban caballe-nak még nincs szövege, de a nóta kezd alakulni… számomra nagy csemege.

[audio:fmb.kbl]
freddie mercury: barcelona [early version - demo vocal]



brainshare
ez tulajdonképpen egy több napból álló előadássorozat, amelyen a novell bemutatja jelenlegi technológiáit és jövőbeni terveit. a 4 nap alatt 3 keynote session és 185 breakout session szerepel a programban, amelyek egy része több időpontban is megtartásra kerül, hogy az átfedések miatt ne kelljen szükségszerűen lemondani egyik, vagy másik előadásról.

minden évben van egy mottó, amit próbálnak belesulykolni az emberbe, amely átlengi az egész rendezvényt. tavaly a

linux: the freedom of choice

idén pedig a

software for the open enterprise

volt, amely egyértelműen az open enterprise serverre utal.


előadástipusok
keynote session: össznépi előadás, ilyenkor nincs más, amire be lehetne ülni, főleg stratégiai mondandók hangzanak el, illetve olyan dolgok, amit mindenkinek látnia kell.

bird of a feather: moderált beszélgetések különböző témákról, amelyek célja főleg az információgyűjtés, mind a moderátorok, mind a résztvevők oldaláról.

breakout session: különböző témakörökben tartott előadások, amelyek lehetnek áttekintő, üzleti, technikai, vagy fejlesztői jellegűek.

sponsor és partner session: nem novell termékekről, de novell etchnológiákkal kapcsolatos előadások a partnerektől és a támogatóktól.



rendezvény
regisztráció után mindenki kapott, mint mindig egy azonosítót a nyakába, hogy olyan előadásokra menjen csak be, ahova regisztrált, illetve hogy a kiállítás részlegen a partnereknek ne kelljen névjegykártyákat adogatni. a termek bejáratánál és a kiállítóknál is volt vonalkódleolvasó.

megjegyzem, annak idején ez egy mágneskártyás rendszer volt, amivel loginelni is lehetett, sőt még régebben volt egy chipkártyás megoldás is… nem értem, hogy miért nem folytatták ezt a hagyományt.

a kiállítók között olyan cégek szerepeltek, mint az ibm, dell, hp, oracle, unisys, jboss, stb… és mellettük volt egy úgynevezett solution lab, ahol az összes novell termék futott, és minden termék mellett ott üldögélt a lab staff, akiktől bármit kérdezni lehetett a termékekkel kapcsolatban és ezt be is tudták mutatni. ez a meet the experts nevű esti rendezvényen csúcsosodott ki, ahol hot-dog, pizza, hamburger és barbeque mellett lehetett egyszerre találkozni az összes előadóval.

magán a rendezvényen nemcsak előadótermek, hanem egyéb létesítmények is helyet kaptak: volt két pihenő, ahol novelles babzsákokon lehetett eldőlni, ami annyira megtetszett, hogy elgondolkoztam azon, hogy otthonra is érdemes lehet beszerezni ilyesmit. percek alatt el lehetett volna aludni…

az egyik ilyen pihenőnél egy plazamatévét is kiraktak, ahol minimális hangerővel, angol felirattal mentek a filmek, és olyanok mentek, mint az x2 vagy a gyűrűk ura trilógia hosszú változata… a harmadik rész végére kisebb csődület nézte végig gollam/smeagol halálát…

volt egy gamer sarok is, ahol linuxon futó racer nevű autós játékon lehetett nyomulni, és minden nap győztest hirdettek. mondanom sem kell, én elindulni alig tudtam a mini cooperrel… ezzel átellenben pedig serényen készültek a belga waffelek a legkülönbözőbb öntetekkel.

természetesen volt connection point is, mint mindig, ahol 100 db ibm thinkpad áldogáld opensuse 10.0-val, és ezen keresztül lehetett internetezni, meg kérdőíveket kitölteni, amiket persze be lehetett cserélni különböző apróságokra.

itt kapott helyet a könyvesbolt és ruhabolt is. nem szabad kihagynom a felsorolásból a csocsoasztalt, amiről első látásra azt hitten, hogy a múlt századból maradt vissza, de később kiderült, hogy errefelé ez az általános kinézet.

mivel az egész épület be volt wifizve, mindenhol lehetett netezni, még az előadások alatt is, és rengetegen hoztak notebookot és pdakat. megfigyelhető volt, hogy vagy hihetetlen nagy notebookokkal jöttek, vagy hihetetlenül kicsikkel, úgyhogy én céges pool hp notebookkal elég gáznak számítottam. és idén először nagy ciki volt, ha valakinek nem volt a notebookján linux… nld vagy slp, és aki nagyon trendi akart lenni, annak egy opensuse daily build volt a gépén :) …de mivel én egy napig szenvedtem a wifi beállításán az nldn, ezért az xp mellett döntöttem, bár ez sem volt egyszerű…



előadások
ennyi előadásból kiválasztani, hogy mi az max. 20 amire érdemes beülni. nem is beszélnék az össze előadásról, csak ami nagyon megfogott.

mono
egy nagyon érdekes bemutatót láttam a monoról. ebben gyorsan megírt az előadó .net-ben egy alkalmazást, majd bedobta az ifolderébe, átkapcsolt linuxra ahol egyszerűen futtatta a exe-t, és ugyanúgy működött, majd átkapcsolt egy macre, ahol az ifolder már szintén leszinkronizálta a cuccot és ott is futott.
ezek után fogott egy bonyolultabb térképalkalmazást, és eljátszotta vele ugyanezt. ezután egy asp alkalmazás volt soron. mindhárom oprendszeren futott egy asp.net szerver, és simán futott a webes alkalmazás windowson, linuxon és macen. látványos volt…

windows2nld
és persze folytatódik a windows to nld kampány, amiről már említést tettem… ehhez természetesen mindenki kapott egy matricát és hozzá segédletet :)


virtualizáció és data center
a novell elérkezettnek látja az időt, hogy a linux bevezetések sorában továbblépjen a data ceneterek felé. ezzel kapcsolatban a virtualizáció került előtérbe. így bemutatták és összehasonlították a user mode linoxot, a polyservet, a vmwaret és a xent. úgy néz ki, hogy a novell xenre fogja helyezni a hangsúlyt a jövőben, és optimalizálja a netware kernelt is, hogy maximális teljesítményt érjenek el vele. ez lesz a netware vix.


sles roadmap
bemutatták a sles fejlesztési tervét [roadmap]. ennek megfelelően 2006. májusában fog megjelenni a sles10/nld10 páros, és 2008. első felében a sles11/nld11. a két megjelenés között 2 vagy 3 service packket terveznek.
a közeljövőben a sles9 sp3 a következő etap, amelyben a következő funkciók vannak: lsb 3.0 certification, apparmor lite, serial attached scsi támogatás, legfrissebb xen, új driverek (gyártói recertification).

a sles10-ben a kernel 2.6.x, glibc 2.4, gcc 4.x kap helyet, és a suse linux 10.1 verzióhoz fog legjobban hasonlítani code base szempontból. kidobják belőle a java 1.3.1-et, nem lesz benne a gfs, jfs, lustre, resiserfs4, nagios, valamint dobják az s/390 31-bites architektúra támogatását, valamint kirakják az összes olyan drivert, ami csak binárisban van meg.

benne lesz a xen 3.0 teljes yast integrációval, cim kezelés a virtuális gépekhez, nfs 4.x kliens és szerver, valamint eddig nem látott méretezhetőséget ígérnek [1024 cpu, több, mint 10 tb ram – állítólag az egyik ügyfél kérte ezt, 12000 lun...]

továbbfejlesztik a novell linux kernel debuggert gui-val, és a linux kernel crash dumpot is. természetesen a megjelenéssel egy időben lesz sdk és tartalmazni fog mono 2.x és java 1.5 futtató környezetet.

végre lesz dvd média a cd mellett és a service packkek overlay módban fognak kijönni, tehát nem kell 10 cd lemezzel rohangálni…


opensuse és nld10

természetesen nagy hype övezte az opensuse projektet. bemutatták, hogy a novell milyen nyílt forráskódú fejlesztésekben vesz részt, és engem is meglepett a projektek számossága: apache, eclipse, evolution, gnome, hula, ifolder, kde, kernel, mono, mozilla, mysql, openldap, openoffice.org, openssl, opensuse, openswan, php, perl, postgresql, reiser, rsync, samba, tomcat, xen. csakhogy a legnagyobbakat említsem.

kicsit összefoglalták, hogy az opensuse mi is és mire jó. felhívták a figyelmet, hogy ez egy projekt és nem egy disztribúció. természetesen a projekt hatására születik egy disztribúció, de nem ez a lényege. állításuk szerint az opensuse projekt kezdete óta egy nagyságrenddel több jó minőségű bug reportot kapnak, mint előtte a zárt tesztek során, és forradalmi változásokat várnak az elkövetkező egy évben. a download statisztikák szerint az érdeklődés óriási, és egyetlen céljuk, a linux népszerűsítése, oly módon, hogy az 1.0-ás userekig szeretnének eljutni és segítségükkel általánosan használható disztribúciót készíteni. ezt az előadást egyébként egy volt susés és egy volt ximianos tartotta közösen… a ximianos elmesélte, hogy amikor megvették a ximiant és bejelentették, neki az volt ez első gondolata, hogy:

te jó ég, a novell még létezik?! vagy 10 éve nem hallottam róla!

természetesen azt állítja, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett, a ximian, már nem húzta volna sokáig…

nat friedman előadásában az nld10-ről beszélt, és főleg gnome eye candy dolgokat mutatott és a legdurvább persze a 3ds desktop cuccok voltak. az ablakok lötyögtek, a menük csapkodtak, az ablakok transzparensek voltak, a desktopot forgatta, és lélegzet elállító volt az egész…


ismeretlen ismerősök
nagyon furcsa, hogy egyre kevesebb ismerős arcot látok a konferencián. régebben mindig összefutottam olyanokkal, akikkel közös projekteken, így-úgy együtt dolgoztunk. annak ellenére, hogy vannak még projektek, amik átívelnek határokon, de ezek nem jönnek erre a konferenciára. és hol van már drew major, brad anderson vagy chris stone? egy kicsit úgy éreztem már én sem vagyok ide való… a netwares őskövület. persze martin buckley még van, de nagyon sok előadás úgy kezdődött, hogy „…és anno a susenál / immunixnál / ximiannál / silverstreamnél / tally systemsnél dolgoztam. a nagy olvasztótégely hatására az emberek lecserélődtek, és itt vannak az új ikonok, mint michael meeks és nat friedman, velük nagy élmény volt személyesen találkozni.

cimkék

,

Hozzászólás

Az email címe soha nem jelenik meg máshol. A név és az emailcím megadása kötelező

*
*