ahogy az ember lépked a tengerparton és mezítelen lába a homokba mélyed, elgondolkodik, az alkotás mikéntjén. az alkotáson, amelyet lába hagyott a homokban… és akkor jön egy hullám és elmossa lenyomatot, amit éppen az imént sikerült elkövetnem, és ekkor elgondolkozom, hogy vajon mennyire vagyunk valakik, akik tesznek valamit, vagy csupán apró lenyomatok vagyunk a homokban, amelyek sorsa várni a következő hullámot, mely feledésbe taszít?
főleg feynman olvasása után tört rám ez az érzés… de nyilván nem lehet mindenki feynman. nem élheti meg ugyanazokat a dolgokat… mégis néha elkap az érzés, hogy a szerepem ebben a világban nemhogy másodlagos, de n-edleges, mi több, talán tévedés csupán…
ezek számomra nem negatív gondolatok, inkább egyfajta helykeresési kényszer. talán éppen az a szerepem, hogy ezekről beszéljek, mások pedig elolvassák… talán ez sem.
azonban önkéntelenül is a reality bites című film egyik dala jutott az egészről eszembe, amit maga ethan hawke énekel… na tessék, megint egy színész…:)
ethan hawke: i’m nuthin’
i got a pothead mama, got a cokehead dad.
i’m an ultramodern version of the american man.
i don’t feel good, but don’t feel bad.
cause me you see, i’m nuthin.ain’t no republicrat, no demmican, they ain’t nuthin in between.
i’m sick of people talking about american dreams
that’s all gone ain’t nothin there for me
cause me you see i’m nuthin.i ain’t left, i ain’t right.
people say i’m wrong before i was born.
it was all gone.
don’t even make sense that i wrote this song.
cause me you see i’m nuthin, i’m nuthin…
don’t want no big tv or no flashy garage,
never would cut it in no corponate job.
people see me coming – they say hey look at that slob
cause me you see i’m nuthini’m nuthin…….
no nem, nálam közel sem ilyen rossz a helyzet :)
